A CNN szerint az oroszok túl sokat tudnak Trumpról

Oroszországnak kompromittáló személyes és pénzügyi információi lehetnek Donald Trump megválasztott amerikai elnökről – jelentette kedden a CNN amerikai hírtelevízió arra hivatkozva, hogy értesülései szerint a Trumpnak pénteken bemutatott hírszerzési jelentéshez csatoltak egy erről szóló kétoldalas jegyzetet.

 

James Clapper, az országos hírszerzés igazgatója, John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója és James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és Mike Rogers, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) vezetője pénteken tájékoztatta Trumpot az állítólagos orosz beavatkozásról az amerikai elnökválasztási folyamatba

 

Korábban megfigyelték

 

A CNN szerint a jelentéshez csatoltak egy kétoldalas jegyzetet is, amely egy volt brit hírszerző 35 oldalas jelentésének kivonata. Úgy tudják, hogy még az 1990-es években kellett gyűjteniük kényes információkat az amerikai milliárdosról.  Források szerint az amerikai hírszerzés vezetői azért mutatták be a kétoldalas kivonatot Trumpnak, hogy ismertessék vele, milyen állításokat terjesztettek róla mások az amerikai hírszerzési, törvényhozási és egyéb kormányzati körökben.

 

Az összegzés terjesztésének más célja is volt, mégpedig az, hogy demonstrálják: Moszkvának a republikánusokra nézve is ártalmas adatai vannak, de csak a Demokrata Párthoz köthető információkat tették közzé.  A kétoldalas összegzés emellett olyan állításokat is tartalmaz, hogy a kampányban Trump emberei folyamatos kapcsolatban álltak közvetítőkön keresztül az orosz kormánnyal – állította két nemzetbiztonsági tisztviselő a CNN-nek.

 

A jelentéssorozatban közölték azt is, hogy az orosz kormány már több mint öt éve támogatásban részesítette Trumpot, a megválasztott elnök belső körét folyamatosan, ellenfeleit hátrányba hozó információkkal látta el a Kreml. A jelentés emellett azt is állítja, hogy a Trump-kampánycsapat együttműködött az orosz hatóságokkal annak érdekében, hogy Hillary Clinton elveszítse az elnökválasztást. A dokumentum szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök nemcsak utálja, de féli is Clintont.

 

Trump cáfolta a híreket

 

Az együttműködést Trump és a Kreml között Paul Manafort volt kampánymenedzser ápolta, és mások mellett Carter Page külügyi tanácsadót használta közvetítőnek.  A Trumpot kompromittáló személyes információk az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) birtokában vannak. A jelentés szerint Trump perverz szexuális aktusokban vett részt Moszkvában, amit a FSZB megfigyelt.

 

Donald Trump a tőle megszokott módon, a Twitteren reagált a hírre:

 

FAKE NEWS – A TOTAL POLITICAL WITCH HUNT!

— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) 11. januára 2017

 

A CNN nem tudta megerősíteni, hogy a kivonatot megvitatták Trump és a hírszerzési vezetők találkozóján. Az AP amerikai hírügynökségnek egy amerikai tisztviselő azonban azt mondta, hogy a kétoldalas jegyzetet bemutatták Trumpnak. A Reuters hírügynökségnek nyilatkozó két amerikai tisztviselő közölte: a kivonatban szereplő állítások „egyelőre nem alátámasztottak”, az FBI és más amerikai ügynökségek még vizsgálják hitelességüket és pontosságukat. Az egyik tisztviselő hozzáfűzte, hogy a brit ex-hírszerző egyes jelentései hibásnak bizonyultak.

 

CNN , MTI
borítókép: Getty


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »