A Chelsea mestere szerint csalódás csalódást követett

A Chelsea mestere szerint csalódás csalódást követett

Thomas Tuchel, a címvédő Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője csalódottan értékelt együttese kedd esti Bajnokok Ligája búcsúja után, míg a Real Madrid trénere, Carlo Ancelotti szerint a Bernabéu Stadion varázsa is segítette őket az elődöntőbe jutáshoz.

Tuchel a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elmondta, csalódott volt, hogy a mérkőzés után látta Szymon Marciniak játékvezetőt, valamint Ancelottit együtt „mosolyogni és nevetgélni”.

„Amikor oda akartam menni megköszönni a játékvezetőnek a közreműködést, akkor ő az ellenfél edzőjével nevetgélt. Véleményem szerint nem a legjobb időzítés egyből a lefújás után ezt csinálni, amikor 126 percig a másik csapat is kitette a szívét a pályára. Ezt el is mondtam neki” – fogalmazott a német tréner, akinek Lőw Zsolt a másodedzője.

Tuchel hozzátette, nem örült annak sem, hogy Marciniak személyesen nem vette igénybe a videobíró segítségét akkor, amikor a VAR-szobában ülő kollégái kezezés miatt érvénytelenítették a spanyol Marcos Alonso találatát.

„Nem láttam pontosan, mi történt, de hihetetlenül csalódott vagyok, hogy a játékvezető meg sem nézte az esetet. Neki kellett volna főnöknek maradnia, nem pedig vakon elfogadnia valaki olyan ítéletét, aki egy székben ült, távol az eseményektől” – dühöngött a szakember, aki szerint együttese mindent kiadott magából, éppen ezért a búcsú ellenére is büszke a csapatára.

„Megérdemeltük volna a továbbjutást, de a szerencse nem állt mellettünk” – zárta Tuchel, aki szerint büszkeséggel viselik a kiesést.

Hírdetés

A Chelsea a múlt heti, 3–1-es hazai vereség után idegenben már 3–0-ra is vezetett és továbbjutásra állt, azonban a Real Madrid Rodrygo találatával hosszabbításra mentette a párharcot, majd Karim Benzema fejesével kiharcolta az elődöntőt.

A Bernabéu varázsa

Ancelotti ennek kapcsán kijelentette, minél többet szenved a kispadon, annál boldogabb, ha továbbjutnak.

„Ezen a mérkőzésen előbbiből jutott bőven, mert úgy kerültünk 2–0-s hátrányba, hogy azt nem érdemeltük meg. Azért sikerült továbbjutnunk, mert maradt energiánk a mérkőzés életben tartására. A játékosok bátrak voltak és harcosokként küzdöttek” – mondta széles mosollyal az arcán az olasz edző.

Ancelotti együttese a nyolcaddöntőben a Paris Saint-Germaint is drámai körülmények között búcsúztatta – a 180 perces párharcban 150 perc után 2–0-s vereségre állt, majd Karim Benzema 17 perc alatt szerzett három góljával fordított –, a szakember szerint pedig az újabb sikerükben is nagy szerepet játszott a Santiago Bernabéu Stadion, és annak közönsége.

„Nehéz mérkőzés volt, erre is számítottunk, de még így is jobban megizzadtunk, mint szerettünk volna. A második góljuk után mélyre kerültünk, főleg fejben, de ennek a stadionnak a varázsa segítette a játékosokat és a csapatot abban, hogy ne adja fel. Büszkének kell lennünk arra, amit elértünk, mert két nagyon nehéz körön vagyunk túl” – fogalmazott Ancelotti.

A folytatásban

A Real Madridra az elődöntőben a szerdai (mai) Atlético Madrid-Manchester City párharc továbbjutója vár, a spanyolországi visszavágót az angol csapat 1–0-s előnyről kezdi.

A másik ágon a Villarreal a Liverpool-Benfica párharc győztesével találkozik, ott az első, portugáliai meccsen az angolok nyertek 3-1-re.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »