A Chelsea a bajnokságban is legyőzte a Tottenhamet – eredmények, tabella

A Chelsea a bajnokságban is legyőzte a Tottenhamet – eredmények, tabella

Hozta a papírformát a Liverpool, az Arsenal nem bírt a sereghajtóval.

A Chelsea 2-0-ra legyőzte a vendég Tottenham Hotspur együttesét az angol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A találkozó a gól nélküli első félidőt követően a második játékrész elején dőlt el, amikor a Bajnokok Ligájában címvédő Chelsea – melynél Lőw Zsolt a másodedző – nyolc perc alatt kétszer is betalált.

A Chelsea januárban már harmadszor bizonyult jobbnak a Tottenhamnél, korábbi két találkozójukon a Ligakupa elődöntőjében győzőtt úgy, hogy szintén nem kapott gólt.

A Tottenham Antonio Conte irányításával az első vereségét szenvedte el a PL-ben, a Chelsea-vel 2017-ben bajnok olasz mester november elején érkezett a gárdához, a vasárnapi vereségig hat győzelem és három döntetlen volt a mérlege.

A második helyen álló Liverpool kétgólos győzelmet aratott a 13. Crystal Palace otthonában vasárnap.

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */
ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});

Az Arsenal meglepetésre csak gól nélküli döntetlent játszott hazai pályán a sereghajtó Burnleyvel.

Premier League, 23. forduló:

Chelsea-Tottenham Hotspur 2-0 (0-0)

Crystal Palace-Liverpool 1-3 (0-2)

Arsenal-Burnley 0-0

Leicester City-Brighton 1-1 (0-0)

szombaton játszották:

Hírdetés

Southampton-Manchester City 1-1 (1-0)

Manchester United-West Ham United 1-0 (0-0)

Leeds United-Newcastle United 0-1 (0-0)

Brentford-Wolverhampton Wanderers 1-2 (0-0)

Everton-Aston Villa 0-1 (0-1)

pénteken játszották:

Watford-Norwich City 0-3 (0-0)

A tabella

1. Manchester City 23 55-14 57 pont

2. Liverpool 22 58-19 48

3. Chelsea 24 48-18 47

4. Manchester United 22 36-30 38

5. West Ham United 23 41-31 37

6. Arsenal 21 33-25 36

7. Tottenham Hotspur 20 26-24 36

8. Wolverhampton Wanderers 21 19-16 34

9. Brighton 22 23-23 30

10. Leicester City 20 34-37 26

11. Aston Villa 21 28-32 26

12. Southampton 22 26-34 25

13. Crystal Palace 22 31-34 24

14. Brentford 23 26-38 23

15. Leeds United 21 24-40 22

16. Everton 20 24-35 19

17. Norwich City 22 13-45 16

18. Newcastle United 21 21-43 15

19. Watford 20 23-40 14

20. Burnley 18 16-27 12


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »