A Bukaresti CSM megvédte bajnoki címét

A Bukaresti CSM megvédte bajnoki címét

Megvédte román bajnoki címét a Bukaresti CSM női kézilabdacsapata, amely a Kolozsvári Universitatea szerda esti, 33-19 arányú legyőzésével behozhatatlan előnyre tett szert az összetettben mögötte második Nagybányai HCM-mel szemben. 

csm1_foto sabin malisevchi_b

A tavaly is ezüstérmes máramarosiak ugyan pénteken épp a fővárosiak ellen zárják hazai pályán a szezont (Digi Sport, 18.00), de a kettejük között mostanra kialakult hatpontos különbség miatt már győzelem esetén sem tudnak élre állni a tabellán. A férfi pontvadászattal ellentétben ugyanis a nőknél a nyári olimpia miatt – amelyre Románia válogatottja is kijutott – lemondtak a rájátszásról, ezért a hétvégi 26. forduló lezárja az idényt.

A nagybányaiak második helye már nincs veszélyben, így a nagy harc már csak az EHF-kupában való indulást jelentő harmadik helyért zajlik, amelyet a Brassói Corona próbál megőrizni a Brăila és a HCM Roman előtt. A Ploiești a hatodik helyről már nem léphet előbbre, de azt még elveszítheti, mint ahogyan mögötte a Craiova, a Râmnicu Vâlcea és a Zilah között is szoros a különbség.

A Kolozsvár tizedik helye már biztos, mint ahogyan az is eldőlt, hogy a Sloboziának a majdani tizenkettedik helyezettel egyetemben osztályozón kell kiharcolnia a bennmaradást. A sereghajtó Szászsebes biztosan búcsúzik az élvonaltól, míg előtte a Disznód és Rapid küzd az egyenes kiesés ellen.

A 26., utolsó forduló párosítása (zárójelben az eddig gyűjtött pontok): Nagybánya (69)–Bukaresti CSM (75), Kolozsvár (25)–Rm. Vâlcea (37), Rapid (16)–Craiova (38), Disznód (13)–Slobozia (17), Zilah (35)–Brassó (50), Brăila (49)–HCM Roman (47), Sebes (4)–Ploiești (40).


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »