A borotválás így nem okoz irritációt

A borotválás így nem okoz irritációt

A szőrtelenítés egyik legelterjedtebb módja a borotválás, ez azonban olykor irritációval is járhat – különösen a hónalj, az arc, az áll, a bikinivonal és az intim területek környékén. Hogyan előzhetjük meg, illetve mit tehetünk, ha már kialakult a fokozott érzékenység?

A borotválkozás után jelentkezhet kipirosodás, viszkető és égő érzés, valamint enyhe fájdalom, de egyeseknél kis piros dudorok is megjelenhetnek. A kellemetlen tünetek néhány napon belül általában maguktól elmúlnak, de a gyulladáscsökkentő, hidrokortizol tartalmú krémek segíthetnek a panaszok enyhítésében. Ezen kívül azonban számos házi praktikát is bevethetünk – írja a Házipatika.com.

A hideg borogatás hűsíti és megnyugtatja az érzékeny bőrt, a forró fürdő pedig kitágítja a pórusokat, így enyhülést hozhat duzzanat és irritáció esetén. Egyre elterjedtebb módszer irritáció ellen a zabpelyhes gyógyító fürdő is, amely szintén hatékonyan enyhíti a viszketéssel járó gyulladást.

Hírdetés

Segíthet az aloe vera is. Az évezredek óta ismert gyógynövény nedve, illetve az ebből készült gél is remekül alkalmazható gyulladás, kipirosodás és bőrduzzanat esetén. Hasonlóan jó megoldás lehet a kókuszolaj is. Masszírozzuk az irritált bőrbe – fertőtlenítő hatása meghozza majd a várt eredményt!

Sokat tehetünk azért, hogy az irritációt minimalizáljuk, vagy akár meg is előzzük a bőrérzékenység kialakulását. Szőrtelenítés előtt például ajánlott egy masszázs kefével vagy peeling kesztyűvel átmasszírozni a bőrt, hogy eltávolítsuk az elhalt hámsejteket a területről.

A fent már említett forró fürdő nemcsak a kialakult irritáció esetén javasolt, hanem borotválás előtt alkalmazva ahhoz is hozzájárulhat, hogy könnyebben és hatékonyabban szabaduljunk meg a felesleges szőrszálaktól. Így bőrünket is kevésbé irritáljuk majd. Emellett ajánlott az ápoló borotvahab használata, amelyen könnyebben siklik majd a borotva.

Ami az eszközt illeti, mindig éles, új borotvát használjunk. Egy régi, életlenebb darab ugyanis jelentősen megnöveli az irritáció veszélyét. Érzékeny bőr esetén jó ötlet lehet csökkenteni a borotválás gyakoriságát is. Ugyanis nem tesz jót a bőrnek, ha mindennap „meggyötörjük”. Fontos továbbá, hogy mindig a szőr növekedésével megegyező irányban borotváljunk.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »