A bolgár kormányfő lemond parlamenti mandátumáról

Lemond a vasárnapi bolgár parlamenti választáson szerzett parlamenti mandátumáról Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök.

Csütörtökön bejelentett döntését azzal indokolta, hogy nincs szüksége a büntetőeljárás elleni védelemre, amelyet képviselői mentelmi joga alapján élvezne. Mint mondta, egy ennek megfelelő folyamodványt nyújtott be a központi választási bizottsághoz.

Bulgáriában a miniszterelnöki tisztségnek nem előfeltétele a képviselői mandátum.

Boriszov pártja, a jobbközép Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) a szavazatok 26 százalékát nyerte el a vasárnapi választáson, ami hat százalékponttal és 20 képviselői hellyel kevesebb, mint amennyit 2017-ben szerzett. A hivatalban lévő miniszterelnök listavezetőként szerzett mandátumot két választókerületben – Szófiában, illetve Plovdivban – is.

Hírdetés

A voksolás eredményeként hat párt kerül be az ország törvényhozásába, ezek közül négy kizárta az együttműködést az eddigi kormánypárttal. Boriszov egyébként szerdán elismerte, nagyon valószínűtlen, hogy sikerül parlamenti támogatást szereznie a kormányalakításhoz pártja választási győzelme ellenére.

A parlamentbe bekerült, nemrég alakult Talpra! Maffia, Takarodj! nevű polgári platform vizsgálóbizottságot akar létrehozni Boriszov kabinetje ügyeinek kivizsgálására. Az ellenzéki szocialista párt, illetve a protesztpártok korrupcióval vádolják a leköszönő kormányt.

Az ország törvényei alapján a parlament alakuló ülésén legerősebb frakcióval rendelkező pártként a GERB kap kormányalakítási megbízást. Amennyiben kudarcot vall, Szlavi Trifonovon, a voksok 18 százalékával második helyen végzett Van Ilyen Nép párt vezetője kerül sorra. Boriszov egyébként szerdán felajánlotta támogatását Trifonovnak, elkerülendő az előrehozott választásokat, bár mint mondta, előbb megpróbál koalíciós kormányt alakítani.

A vasárnapi választás eredménye alapján bekerült a parlamentbe a bulgáriai törökök és muszlimok pártja, a Mozgalom a Jogokért és Szabadságért (10,49 százalék), a Demokratikus Bulgária (9,45 százalék) és a Talpra! Maffia, Takarodj! (4,72 százalék).

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »