A Boeing megemelte globális repülőgép-keresleti előrejelzését

A Boeing az Egyesült Államok belföldi légi utasforgalmának növekedését nyugtázva megemelte kissé a polgári repülőgépek globális keresletére vonatkozó hosszú távú előrejelzését.

A Boeing némi élénkülésre számít a polgári légi utasforgalomban és a katonai szolgáltatási üzletágban. A kedvezőbb kilátások mellett azonban korlátozva látja saját növekedési esélyeit az iparágban jelentkező beszállítói fennakadások, valamint a 737 MAX típus értékesítésének elhúzódó nehézségei miatt. A típus tavaly kapta meg ismét a forgalmi engedélyt mintegy kétéves szünet után.

A következő húsz évben a Boeing szerint 43 610 polgári utasszállító repülőgépet vesz majd fel a világpiac 7,2 ezer milliárd dollár forgalmi értéken. Az előrejelzés mindössze 500 repülőgéppel nőtt az egy évvel ezelőtti becsléshez képest.

A polgári utasszállító repülőgépek világpiacát az amerikai Boeing és az európai Airbus uralja, nagyjából fele-fele arányban.

A Boeing szerint a transzkontinentális járatokat kiszolgáló szélestörzsű utasszállító gépekből, mint a Boeing 787 Dreamliner és az Airbus A350 az elkövetkező 20 évben 7670 kerül forgalomba, a tavaly jelzett 7480 helyett. A repülőgépgyártók tömegtermékéből, az "egyfolyosós" regionális hatótávú gépekből pedig 32 660 állhat forgalomba 32 270 helyett.

Hírdetés

A következő 10 évben várhatóan a korábban vártnál 980-nal több, 19 330 repülőgép kerül forgalomba a cég prognózisa szerint. A tízéves előrejelzés elmaradása a járvány előtti utolsó évben, 2019-ben tett prognózishoz képest 6 százalékra csökkent a tavalyi 11 százalék után.

A Boeing elsősorban az amerikai belföldi utasforgalom elmúlt 12 hónapban tanúsított javulásának üteméből merített bizalmat előrejelzése felfelé korrigálásához – mondta Marc Allen stratégiai igazgató kedden újságíróknak. A Boeing szerint a belföldi légi utasforgalom az Egyesült Államokban 2022-ben éri el a válság előtti szintet. A regionális légiforgalom 2023-ban, a nemzetközi forgalom pedig 2024-ben tér vissza a járvány előtti szintre.

A polgári utasszállító repülőgépek iránti keresletet a közgazdasági elemzők az általános nemzetgazdasági teljesítmény egyik fontos indikátorának tekintik. A Boeing az átlagos éves világgazdasági növekedésre tett előrejelzését 2,7 százalékra emelte a tavalyi 2,5 százalékról.

A polgári utasszállító repülőgépek iránti kereslet növekedése jórészt a környezetvédelmi követelmények miatt a forgalomból várhatóan gyorsított ütemben kivont korosabb gépeknek is tulajdonítható, mivel az így fellépő kapacitáshiányt új modellekkel kell fedezni.

A polgári utasforgalom évi átlagos növekedésére vonatkozó előrejelzését a Boeing nem változtatta meg a tavalyi 4 százalékról. A repülőgépgyártás és a hozzá kapcsolódó ágazatok az elkövetkező tíz évben 9 ezer milliárd dollár termelési értéket állítanak elő, beleértve a teherszállító és a harci gépeket is. Tavaly 8,7 ezer milliárd dolláros termelési értéket prognosztizált a Boeing.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »