A bíróság szerint csupán öt és fél évet ér, ha egy drogos plázaliba fékezés nélkül elgázol, majd cserben hagy egy 85 éves gyalogost – és ez még csak az első fok

A bíróság szerint csupán öt és fél évet ér, ha egy drogos plázaliba fékezés nélkül elgázol, majd cserben hagy egy 85 éves gyalogost – és ez még csak az első fok

A bíróság szerint csupán öt és fél évet ér, ha egy drogos plázaliba fékezés nélkül elgázol, majd cserben hagy egy 85 éves gyalogost – és ez még csak az első fok

Az illetékes kerületi ügyészség vádirata alapján a bíróság – első fokon – börtönbüntetésre ítélte azt a nőt, aki 2016 novemberében a XIV. kerületben kokaintól befolyásolt állapotban gépkocsival elütött egy idős férfit, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről.

Hírdetés

A 27 éves Török Klára Petra 2016. november 7-én a kora délutáni órákban, Budapest XIV. kerületében a Füredi úton kokain befolyása alatt vezette a gépkocsiját, amikor – féktávolságon kívül – a járdáról az úttestre lépett a 85 éves sértett – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A vád szerint objektív körülmény nem gátolta, hogy a vádlott észrevegye a járdáról az úttestre lépő gyalogost. A nő a gyalogost a kokain hatása miatt nem észlelte, ezáltal az időskorú, ebből fakadóan különös védelmet igénylő sértett áthaladására egyáltalán nem reagált, az elhárítást nem kezdte meg, pedig a késedelem nélküli észlelés és intenzív – azonban saját magát és másokat sem veszélyeztető – fékezés esetén a járművet a gyalogos előtt megállíthatta volna. A vezető a sértettet fékezés nélkül ütötte el.

A baleset után a vádlott segítségnyújtás, illetve a mentők és rendőrök értesítése nélkül elhagyta a helyszínt. A baleset során elszenvedett sérülései miatt az időskorú férfi a helyszínen életét vesztette. A nőt két órával a gázolás után egy szépségszalonban találták meg a rendőrök – éppen műszempillát csináltatott.

Ezen kívül a nő 2016 áprilisában szintén kokaint fogyasztott, és így vezetett.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a fentiek miatt a nővel szemben bódult állapotban elkövetett, halált okozó járművezetés bűntette és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette, a 2016. áprilisi cselekmény miatt további egy rendbeli bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt nyújtott be vádiratot.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »