A Billa-ügy tanulsága

Hogy a nyári uborkaszezon alatt se unatkozzunk, itt van a legújabb cirkusz: a somorjai Billa-ügy, amivel tele vannak az internetes közösségi portálok. Dióhéjban: amikor 2001-ben a Billa áruházlánc megnyitotta somorjai üzletét, a várossal kötött szerződésben rögzítették, hogy az áruk nevét a bolt magyarul és szlovákul is köteles feltüntetni. Telt-múlt az idő, a szerződésbe foglaltak csak nem akartak érvényesülni, mígnem a város tizenhárom év után elővette a szerződést, és követelni kezdte a leírtak betartását. Méry János, városi képviselő, a Via Nova ICS somorjai vezetője vette kézbe az ügyet. Elmondta: nem volt egyszerű, de két évig tartó huzavonával elérték, hogy ma már a somorjai áruházban kétnyelvűek a feliratok.

Ennyi és nem több a történet, amelynek tanulságos az utóélete. Azok a somorjai szlovákok, akik régóta a város lakói, természetesnek vették, hogy így van, s hogy ez így helyes. Annál is inkább, mert Somorja lakóinak többsége magyar anyanyelvű. Az újonnan beköltözöttek közül néhányan berzenkedni kezdtek, mondván, micsoda dolog az, hogy egyik napról a másikra magyar feliratokat is kénytelenek elviselni. Mert a szokásos mantra szerint „fontosabb dolgok is vannak ennél”. Ezek az új beköltözők nyilván gyarmatosítóknak hiszik magukat, akik szent megszállottsággal terjesztik a „Szlovákiában szlovákul!” igét.

Ezek a „hittérítők” ugyanakkor jóleső érzéssel nyugtázhatják, hogy Mosonmagyaróváron, Győrben, Salgótarjánban, Egerben vagy Miskolcon a világ legtermészetesebb dolga, hogy kétnyelvű tájékoztató táblákkal kedveskednek nekik. Elgondolkodhatnának fölötte, hogy is van ez? Miért van az, hogy ugyanez a jog nem érvényesül Pozsonyban, Révkomáromban, Ipolyságon vagy Rozsnyón? A magyarországi határ mentén tapasztalható kétnyelvűség (amire semmilyen törvény nem kötelezi a magyarországi üzleteket) esetében nem csak a vendégnek kijáró tiszteletről van szó. A kereskedők érdeke is, hogy a vásárló tájékoztatást kapjon, és semmilyen nyelvi akadály ne tartsa vissza a vásárlástól. Vagyis a dél-szlovákiai szlovákok szívesen látott vendégek Magyarországon, míg ezzel szemben mi, felvidéki (őshonos) magyarok gyakran csak a megtűrtek kategóriájába tartozunk Dél-Szlovákiában. (A szlovák nyelvtörvény – amelyet oly előszeretettel szeretnének velünk betarttatni – pikantériája, hogy ha valaki végigsétál a szlovák fővároson, azt hiheti, Glasgowban vagy Liverpoolban cselleng, látva az angol nyelvű üzleti cégérek tömkelegét.)

A legfontosabb talán mégis az, hogy magunkba nézzünk, és feltegyük a kérdést: élünk-e nyelvi jogainkkal? Vagy egy vállrándítással elintézzük, és természetesnek vesszük, hogy Szlovákiában másodrendű állampolgárok vagyunk? A gyarmatosító gondokodásmódnak legjobb ellenszere nyelvi jogaink kikényszerítése. Ez a mi feladatunk és kötelességünk! Tudatosítanunk kell, hogy alkotmányos és törvényes jogaink vannak ebben az országban, amelyekkel élni kell. Lehet, hogy ez gyakran szívós munkát és sok-sok türelmet igényel, de ismerjük a sült galamb példáját, amely nem repül magától a szánkba. Tehát tisztelt önkormányzatok, polgármesterek és képviselők, tessék elővenni a régi szerződéseket (és észnél lenni az újak megkötésekor), s ha ezekben szerepel a kétnyelvűség kötelessége, követeljék a szerződés eme pontjának betartását. A vásárló közönség meg majd megszokja, hogy ez a világ legtermészetesebb dolga. A Szlovákiában élő magyarság ugyanis nem alárendeltje sem a többségben levő szlovákságnak, sem az államnak, hiszen századok óta él a szülőföldjén, ahol nyelvi jogai megkérdőjelezhetetlenek.

 

Őry Péter, az MKP OT elnöke

 


Forrás:mkp.sk
Tovább a cikkre »