A besztercei egyetem bizottsági elnöke megerősítette: Danko plágiummal jutott titulushoz

A besztercei egyetem bizottsági elnöke megerősítette: Danko plágiummal jutott titulushoz

A szlovák parlament házelnöke, Andrej Danko csalással szerzett doktori titulust. A hírt a Besztercebányai Bél Mátyás Egyetem bizottságának elnöke is elismerte. Bár Danko plagizált munkát adott le, a JUDr. titulusát nem tudják elvenni tőle.

Andrej Danko 26 éves fiatalként csalással szerezte meg doktori titulusát a Bél Mátyás Egyetemen, miután a 2000-ben leadott rigorózusi munkáját más munkákból másolta le.

A direkt Danko munkája miatt létrehozott egyetemi bizottság elnöke, Vladimír Janiš professzor arról számolt be, hogy Danko a munkájában átlagon felül használt fel külső forrásokat, amelyek hivatkozását nem jelölte meg, így nem lehet idézetnek tekinteni. Ugyanezt mondta el Daniel Pisák pozsonyi jogász munkájáról is, aki egy évvel később, 2001-ben adta le munkáját – valószínűleg Dankoéról másolva.

nyilatkozta Janiš.

Az egyetemi szenátus tagjai most tanulmányozzák át a bizottság által készített jelentést, melyet később megvitatnak, majd szavaznak róla. A jelentés csupán ezután lesz hivatalos.

Ettől függetlenül Danko továbbra is használhatja a JUDr. titulust neve előtt, mivel a vonatkozó törvény nem biztosítja az egyetemek számára a titulus elvételét. Erre csak májustól lenne majd lehetősége, ha a parlament elfogadja a minap megjelent törvénymódosítást.

Ráadásul Andrej Danko láthatóan nem érzi szükségét, hogy gyakorolja a más európai országokban bevett szokást, miszerint plágiumgyanú felmerülése és bizonyítása után a politikusok saját maguk mondanak le funkciójukról – lásd alábbi magazinunkban.

Dennikn.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »