A Beregszászi Városi Tanács nyílt levele az államfőhöz

A Beregszászi Városi Tanács nyílt levele az államfőhöz

Január 27-én a Beregszászi Városi Tanács nyílt levelet intézett az államfőhöz, a Legfelső Tanácshoz és a Miniszteri Kabinethez a lakossági földgáz- és áramszolgáltatás díjának csökkentése kapcsán.

A nyílt levél pontos szövegét Babják Zoltán polgármester tette közzé közösségi oldalán. 

„A Beregszászi Városi Tanács képviselőit nyugtalanítja a szociális feszültség növekedése általában véve Ukrajna egész területén,

ezen belül a Beregszászi Kistérség területén, amit az váltott ki, hogy lényegesen emelkedtek a rezsiköltségek (a földgáz- és áramszolgáltatás díja).

Úgy véljük, hogy a koronavírus világjárványa idején lényegesen romlott a foglalkoztatott lakosság nagyobb részének anyagi helyzete. Az energiahordozók árának ilyen hirtelen és nagymértékű emelkedése túlzó a polgáraink számára. Úgy véljük, hogy e helyzetben az államnak kötelessége, hogy támogassa Ukrajna állampolgárait.

Hírdetés

A Beregszászi Városi Tanács, mint a Beregszász város és 14 község lakosainak érdekeit képviselő önkormányzati szerv azzal a követeléssel fordul az állam vezetéséhez,

hogy gyakoroljon befolyást a helyzetre és foganatosítson haladéktalan intézkedéseket a földgázszolgáltatás és villanyáram díjának csökkentése érdekében,

valamint állítsa vissza a 100 kWh-ra, illetve a villanyárammal történő fűtés esetében a 3 000 kWh-ra vonatkozó kedvezményes díjszabást a lakosság számára.

Felszólítjuk Ukrajna Legfelső Tanácsát, hogy Ukrajna állami költségvetésében irányozzon elő elegendő pénzt a lakosságnak nyújtandó szubvenció folyósítására.

A kialakult helyzetre való tekintettel kérjük, hogy vegyék figyelembe a Beregszászi Városi Tanács felhívását és foganatosítsanak az államhoz méltó döntéseket a díjszabások és rezsiköltségek szabályozását illetően.

A Beregszászi Városi Tanács nevében A frakciók vezetői”


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »