A bennünk élő borzalom

A bennünk élő borzalom

Fulladás nejlonszatyorban, pszichopata tekintetek, szadomazó fétis, véres gorillamaszk, koponyák, vér, fegyverek és TEK-esek: a galériákat járva manapság aligha ütközhetünk bizarrabb művészeti élménybe Verebics Ágnes My Freaks (Furcsaságaim) című új kiállításánál. Aki persze találkozott már a fiatal képzőművész korábbi munkáival, éppúgy nem lepődhet meg a belvárosi kArton Galéria átmeneti horrortári hangulatán, mint azon, hogy a humorral oldott látvány révén újraértékelheti önmaga és a valóság elfojtott kapcsolatát.

Az irónia, a horror és a képzelőerő furcsa szimbiózisa felszabadító erővel hat Verebics Ágnes kiállításán, amit leginkább a műtermének faláról átköltöztetett, vegyes technikával létrehozott tárgyak együttese demonstrál. Az üres tértől való irtózás képzőművészeti fogalma, a Horror vacui név alatt a művész által mániákusan gyűjtött apró tárgyak, állati és emberi részletek rendeződnek groteszk alakzatokba és válnak társadalomkritikai üzenetek nyomasztó, ugyanakkor bájosan vicces hordozóivá.

Személyes kedvencek, kellemetlen fószerek

A Mozartkugel csomagolásába burkolt mini Mozart-mellszobrok a fogyasztói szemlélet elburjánzásáról és az eltárgyiasításról mesélnek. A forgatható tálcára mint az utolsó jégtáblára zsúfolt, viasszal lecsöpögtetett, azaz már maguk is olvadásnak indult jegesmedvék pedig a klímaváltozásról. Az ártatlanabb gegek között szerepel a hátsójával ékeskedő mókustrófea, a szurokkal nyakon öntött ufócsontváz, kezében kis emberlényekkel, továbbá a vécén fegyverrel üldögélő kisfiúfigura, amely, ha a lábát megmozgatják, szembevizeli az óvatlan látogatót.

Egy képen feltűnik a régi kedvenc, a hóbagoly is, amely a tekintetétől megfosztva ezúttal inkább a szintén sokszor feldolgozott medveállatkára emlékeztet. A Horror vacuiban Verebics háziállatkái is megjelennek: tarantuláját a saját arcára helyezve fotózta, jelenlegi kedvence, egy kopasz tengerimalac pedig a vele képpárba állított biztonsági őrrel versenyez a legbizarrabb zsírtarkó képzeletbeli címéért.

A Kellemetlen fószerek című portrésorozat képviseli a következő szintet, amely már nélkülözi a tárgycsoportnál tapintható intimitást – ha a szarkazmust nem is. A kisméretű olaj-vászon festményeken Verebics Ágnes pusztán a tekintetük és homlokuk vagy tarkójuk kiemelésével démonizálja bravúrosan egy disztópikus világ előképének számára emblematikus alakjait. Közöttük szerepel Donald Trump, Vlagyimir Putyin, Moammer Kadhafi, Kim Dzsongun és Idi Amin, de feltűnik Lugosi Béla Drakulája, egy gengszterforma „gigantopithecus”, egy betyársereges és egy TEK-es legény is.

Álarcosbál a proszektúrán

Az álarcos magyar terrorelhárítók visszatérő motívumok: ők őrzik például azt a helyiséget, amely a kiállítás legnyomasztóbb alkotásainak, nagyméretű festményeinek ad otthont. A bejárat két oldalán éktelenkedő cerberusok Verebics Ágnes számára nem a biztonságot képviselik, hanem afféle hibridek (azért vannak, hogy megvédjenek, a látványuk mégis fenyegetést sugároz – mondja) és éppúgy felkívánkoztak a hullatálcáknak nevezett alumíniumlemezre, mint az itt látható sorozatok latexmaszkos és más álarcos alakjai. A sima, karcos, tükröződő alufelületek nem igénylik a színvilágot: a kellő részletekben megfolyó fekete festék meglepően élővé teszi a képeket, és épp annyira tapad meg a csúszós felületen, hogy a tekintetünk belecsimpaszkodhasson a rideg látványba.

A belső gyötrelem, a bizonytalan jövő sötét víziója bontakozik ki Verebics expresszív realista, figurális képein. A Légszomj I–II. – amelynek modellje a bevett gyakorlat szerint szintén maga a művész – egy nejlonzacskóval előidézett fulladást, halálközeli élményt rögzít, a Magyar virtus minden irányba ágaskodó fegyverei ugyanakkor félreérthetetlen utalás a konfliktuskezelés nemzeti hagyományaira.

Verebics Ágnes alkotásai valóban sokkolóak, ám a művészt balgaság volna hatásvadászattal vádolni. Kezdeti bénultságunk feloldódik a tekintet késleltetésével, majd tiszta szándékká szelídül, hogy figyelmünket egy tárlattúra erejéig emberi mivoltunk elzárt világába száműzzük. Nem kell félni: ha átlátunk a borzalmakon, végső soron egy röpke nyaralásban lesz részünk belső tengerünk Elba szigetén.

(Verebics Ágnes: My Freaks, kArton Galéria, V., Alkotmány u. 18. Június 3-áig látogatható.)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 24.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »