A belügyminiszter szerint hetek óta többen térnek vissza Ukrajnába, mint ahányan érkeznek

Hetek óta több menekült tér vissza Ukrajnába, mint ahányan érkeznek, a statisztikából csak néhány nap lóg ki – mutatott rá Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter.

A menekültek számának csökkenésére a nagy kapacitású fogadóközpontok működtetésével reagált a belügyminisztérium – tájékoztatta a TASR-t Zuzana Eliášová, a tárca szóvivője.

A trendet a friss adatok is igazolják – folytatta Mikulec. Vasárnap (július 3.) 3238 ukrán állampolgár lépett be Szlovákia területére, viszont 4114-en távoztak Ukrajnába.

Február 24-e óta összesen 575 350 személy érkezett, 326 289-en pedig Szlovákiából távoztak Ukrajnába. Március 1-je óta 84 ezren kaptak ideiglenes menedékjogot

Hírdetés

– összegezte Eliášová.

A zsolnai és a homonnai nagy kapacitású fogadóközpontot ezért bezárták, a menekültek a rendőrség idegenrendészeti osztályán jelentkezhetnek a két városban, a terhes nők, a gyerekkel érkezők és a 65 évnél idősebbek pedig a rendőrség homonnai menekültügyi osztályán is.

Hangsúlyozzuk, hogy ha ismét emelkedne a háború elől menekülők száma, néhány óra leforgása alatt képesek vagyunk újranyitni a fogadóközpontokat

– szögezte le a belügyminiszter.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »