A belügyminiszter reméli, hogy nem lesz újra csatatér Bukarest

Augusztus tizedike olyan pillanat volt, amelyből mind a csendőrségnek (jandarmoknak), mind a civil szervezeteknek tanulniuk kell, hogy többé ne ismétlődhessen meg – jelentette ki Carmen Dan, akinek a feladata lett volna, hogy senki se sérüljön meg belügyminiszter kedden.

A belügyi tárca vezetője 17, Afganisztánban küldetést kezdő csendőr indulási ceremóniáján vett részt, ahol „referenciapontnak” nevezte a tavaly augusztus 10-én történteket, amiből mind a román csendőrségnek, mind a civil szervezetek vezetőinek és a békés tüntetőknek tanulniuk kell. „A csendőrséggel kapcsolatban ma is elmondtam: azt szeretném, hogy az augusztus 10-ei események többé ne ismétlődjenek meg” – mondta Carmen Dan.

Hozzátette ugyanakkor, nem akar olyan benyomást kelteni, mintha szemrehányást tenne a csendőröknek, és fenntartja az üggyel kapcsolatos korábbi álláspontját. Kifejtette, különbség van a békés tüntetés és az agresszivitással járó tömegmegmozdulások között, és ezt meg kell tanulniuk a civil megmozdulások szervezőinek is.

Hírdetés

Bizonyos esetekben minden civilizált országban közbelépnek a hatóságok a törvényes eszközök bevetésével – ismételte el a kommunizmus óta jól ismert álláspontot a belügyminiszter.

Carmen Dan elismerte, hogy voltak „békés tüntetők is”, akik az erőszakos közbelépés miatt szenvedtek, éppen ezért a békésen tiltakozóknak meg kell tanulniuk elhatárolódni azoktól, akik agresszív viselkedésről tesznek tanúbizonyságot – mintha az a tüntetők feladata lenne, nem pedig a csendőrség kellene fellépjen a provokátorok ellen.

Leszögezte, meg kell büntetni azokat a csendőröket, akik visszaélést követtek el, ugyanúgy, mint azokat a tüntetőket, akik erőszakoskodtak.

Agerpres


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »