A bécsi muszlim fiatalok fele zsidóellenes

A Bécsben nehéz körülmények között élő élő fiatal muszlimok harmada, főként a csecsen származásúak szimpatizálnak a szélsőséges irányzatokkal – derül ki a bécsi városvezetés által készíttetett felmérésből.

 

Szimpatizálnak a dzsiháddal

 

A felmérésben 400 fiatal vett részt, akik 14 és 19 év közöttiek és nehéz életkörülmények között élnek. A megkérdezettek 85 százaléka migráns, 53 százaléka muszlim, többségük fiú volt. A tanulmányt készítők arra hívták fel a figyelmet, hogy mivel hátrányos helyzetben lévő fiatalokról van szó, ezért nem lehet egész Bécsre általánosítani a felmérés eredményét.

 

A kutatás szerint a megkérdezettek muszlim fiatalok 31 százaléka mérsékelt, 27 százalék pedig a szélsőséges eszméket vall. Ők szimpatizálnak a dzsiháddal, ellenségesek a nyugati világgal szemben és elfogadják az erőszakot. A radikalizálódás veszélye minden második csecsen és minden negyedik török fiatalt érint, a boszniai vagy afgán származású muszlimokra ez kevésbé jellemző.

 

Az Iszlám Állam “nemes” célt szolgál

 

A megkérdezett muszlim fiatalok 60 százaléka úgy véli, hogy határozottan felléphetnek, amennyiben vallásukat vagy tisztességüket – akár szóban is – sérelem éri. Tizennégy fiatalból öt jogosnak véli az Iszlám Állam nevű terrorszervezet kegyetlenkedéseit, amely szerintük “nemes” célt szolgál. A vallás alapján különböztetik meg egymástól a jót és a rosszat, a tisztátalant és az igazat és lenézik azokat, akik a földi élvezetekkel foglalkoznak – írja a lap.

 

 

A megkérdezettek 33 százaléka, míg a muszlim fiatalok fele zsidóellenes nézeteket vall. Többen indokként a Gázai övezetben megölt gyerekekről és a palesztinokat puskatussal ütlegelő izraeli katonákról szóló videókat említettek, amelyek eredetiségét nem kérdőjelezik meg. Az amerikaiakat a zsidók “bábjának” tekintik, és úgy vélik, hogy az európai politikát az Egyesült Államok irányítja. A megkérdezetteket jellemzően nem zavarja, hogy maguk a “gonosz nyugaton” élnek.

 

MTI

 

Nyitókép: pestisracok.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »