A baloldal által támogatott szankciók okozzák a problémákat

A baloldal által támogatott szankciók okozzák a problémákat

Az utolsó baloldali kormánynál a jelenlegi sokkal többet költ a családok védelmére, mivel biztosítják a családok számláinak fizetését és a munkahelyek megőrzését- hangzott ma el az Országgyűlésben.

Dömötör Csaba: a baloldali ellenzék 100 százalékban szankciópárti

Jámbor András (Párbeszéd) azzal kezdete felszólalását, hogy a kormány hazudott a kampányban, amikor azt mondta, nem lesz adóemelés és marad a rezsicsökkentés. Úgy vélte, ehelyett emelték az emberek adóját, hagyták elszabadulni az áremelkedést, az áfával pedig az utolsó filléreket is kisajtolják az emberekből, Hangsúlyozta, a kormány a brüsszeli szankciókra fogja a helyzetet. Személyes példát említette, amikor szombaton csirkemellet akart sütni, de több boltban sem kapott az árstop miatt, a kormány viszont nem csinál semmit egy „brutális megélhetési válságban”. Azt tudakolta, a kormány miért a szankciókat teszi felelőssé, amikor már azok kivetése előtt emelkedett a gáz és a villany ára,bvalamint hogyan keressenek jobban a közalkalmazottak, ha az állam nem emeli a bérüket. Megjegyezte, az unió csak 14%-át állja a tanárok fizetésemelésének.

Szerinte a kabinet a korlátozta a tanárok sztrájkját és kirúgatja a tanárokat. Hazugsággal vádolta meg Répássy Róbert igazságügyi államtitkárt is, mert Jámbor szerint nem vizsgálták ki a végrehajtómaffia ügyét, majd követelte a végrehajtók ügyeinek kivizsgálását. Azt állította, a kormány leszavazza az energia-támogatásokat, nem hajlandó konszenzusra, végig blöffölnek, és hiányolta a korrupció elleni fellépést is. Felszólalását azzal zárta, hogy a kabinet a felelős az EU pénzek meg nem érkezése miatt. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára azt válaszolta az energiaárakkal kapcsolatban elhangzott vádakra, hogy ez a kormány döntött a rezsicsökkentésről, és az átlagfogyasztásig ezt meg is tartják. Hozzátette, semmilyen uniós országban sincs hasonló nagyságrendű támogatás.

Felsorolta, hogy éppen a Párbeszéd akarja a jövedelemadót és a társasági adót emelni, karbonadót akarnak bevezetni, illetve az autóhasználók szenvednének az ellenzéki párt útdíja és dugódíja miatt. Az árstoppokról szólva kiemelte, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje szerint nem kellene megállítani az árakat a határon. Hangsúlyozta, hogy az ellenzékiek elhallgatják a folyamatban lévő lakásfelújítási programot, ami energetika-korszerűsítésre használható fel, valamint megemlítette a kabinet intézkedési között a kamatstop, benzinár-stop, a 181 ezer forintos energiaár-támogatás, valamint az élelmiszerár-stop bevezetését. Emlékeztetett, hogy az utolsó baloldali kormánynál a jelenlegi sokkal többet költ a családok védelmére, mivel biztosítják a családok számláinak fizetését és a munkahelyek megőrzését. Felhívta a figyelmet, hogy a szankciós politika miatt vannak gondok, ugyanis a szankciós döntés után lett sokkal nagyobb az áremelkedés.

Hírdetés

Önök 100 százalékban szankciópártiak – emelte ki Dömötör Csaba megemlítve, hogy a baloldali ellenzék regnálása miatt elzárnák a gázcsapot és bezárnák Paksot. Utalt arra, hogy az árnyékminiszter is támadta az árstoppokat, ami megterhelné a családi kasszákat és kisebb lenne a költségvetés mozgástere.

A Jobbik a szankciók fokozását követeli Rétvári Bence szerint

Brenner Koloman (Jobbik) napirend előtti felszólalásában felhívta a figyelmet, hogy a történelemben az igazság és a szeretet mindig győzedelmeskedett. Ezt azzal összefüggésben mondta, hogy elbocsájtották azokat a tanárokat, akiknek egy „csinovnyik” hozta a felmondólevelet. Azt állította, hogy a kormány alattvalónak tartja az értelmiségieket, mert betiltotta a sztrájkjogot, a tanárok ezért nyúltak a polgári engedetlenség eszközéhez. Hangsúlyozta, hogy nem lehet ilyen aránytalan lépéssel megbüntetni a tanárokat.

Szerinte az ő pártja felelős értelmiséginek tekinti a pedagógusokat, és az elmúlt 12 év nemzeti katasztrófát okozott az oktatásban. Úgy vélte, a kabinet bünteti azokat a tanárokat, akik az értékek melletti kiállásra nevelik az ifjúságot. Megjegyezte, a Jobbik is be akarja tartatni a törvényeket, és a kormánynak már papírja van arról, hogy ami most van, az nem kiegyensúlyozott polgári demokrácia. Úgy vélte, az igazság a pedagógusok és a tanulók oldalán áll, majd hozzátette: egy igazi konzervatív politika az lenne, ha átcsoportosítanának a költségvetésből annyit, hogy gyorsan tudjanak adni 50 százalékos bérelemelést. Követelte, hogy legyen fűtés az iskolákban, és hogy a magyar nemzeti össztermék 8 százalékát oktatásra fordítsák.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára reagált Brenner szavaira, szerinte a kormány kiemelten fontos területe az oktatás. Emlékeztetett, hogy a fizetéshez régen az önkormányzatoknak hitelt kellett felvenniük, de a kormány kifizette az önkormányzatok adósságát, és az iskolák színvonalában lévő különbségek csökkentése miatt lettek állami fenntartásúak az iskolák. Azóta nincs ilyen gond – emelte ki. Elmondta, nem véletlen, hogy a közalkalmazottaknál indították el az 50 százalékot is elérő béremelést, majd felhívta a figyelmet, hogy a járvány alatt is volt béremelés, az idei év is ezzel indult, valamint a jövő év és az azt követő is azzal fog indulni. Rétvári Bence egyetértett a jobbikos képviselővel abban, hogy többet kell adni a pedagógusoknak, ezért a kabinet a költségvetési forintok mellé az uniós fejlesztési forrásokból is akar tenni.

Az államtitkár sajnálatát fejezte ki, hogy ebben nem találnak értő brüsszeli fülekre. Az ellenzéktől azt kérte, ne akadályozzák az ország fejlesztési forrásainak megszerzését annak érdekében, hogy az uniós pénzt is a tanárok fizetésére tudják fordítani. Kijelentette, hogy a kormány a tanítás biztosításainak feltételeit akarja megteremteni és erre megoldásokat keres, miközben az ellenzék ezen gúnyolódik. Felszólalását azzal zárta, hogy a helyzetet a szankciók okozzák, a Jobbik pedig azok fokozását követeli.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »