A 440 éves Szegedi Tudományegyetem idén online rendezi meg a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt

A 440 éves Szegedi Tudományegyetem idén online rendezi meg a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt

Április 22-én, online rendezi meg a Szegedi Tudományegyetem a IX. Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt. A több tudományterületet érintő vetélkedőn az SZTE Nobel-díjas kutatójának munkássága mellett a versenyzők a 2021-ben centenáriumát és alapításának 440. évfordulóját ünneplő Szegedi Tudományegyetem történetével kapcsolatos kérdésekre is számíthatnak.

A kilencedik alkalommal zajló Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny

A tanulmányi verseny feladatai fizika, kémia és biológia tárgyú kérdéseket tartalmaznak, de a 2015-2019 közötti orvosi-élettani, fizikai és kémiai Nobel-díjasok is a témakörök részét képezik.

A versenyre magyarországi és határon túli középiskolás diákok jelentkezhettek azzal a feltétellel, hogy a háromfős csapatnak legalább az egyik tagja a verseny időpontjában nem végzős évfolyamra jár. A tavaly decemberben megrendezett elődöntő 37 csapata közül a 6 legtöbb pontot gyűjtő jutott a fináléba. A döntősök:

Hírdetés

– a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium Narancs nevű csapata,
– a budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnázium E300 nevű csapata,
– a budapesti ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium OWO nevű csapata,
– a mátészalkai Esze Tamás Gimnázium Tritánok nevű csapata,
– a kaposvári Nagyboldogasszony Iskolaközpont Bioenergetics nevű csapata,
– valamint a debreceni Tóth Árpád Gimnázium TÁG2 nevű csapata.

Az elmúlt években több mint 100 iskolát képviselve közel 1000 diák vett részt az SZTE Nobel-díjas kutatójának munkásságához kötődő vetélkedőn. A rekorder a debreceni Tóth Árpád Gimnázium: az iskola diákjai minden évben részt vettek a tanulmányi versenyen, és idén is a döntőbe jutottak. Az ifjú tehetségekkel 154 felkészítő tanár foglalkozott az elmúlt évek során.

A tanulmányi verseny arany fokozatú együttműködő partnere az Akadémiai Kiadó Zrt. és a Richter Gedeon Nyrt., ezüst fokozatú együttműködő partnere a Givaudan Hungary Kft., további támogatói a Pick Szeged Zrt., a Medtronic és a Solvo Biotechnology. Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny szervezése uniós forrásból valósul meg.

További információk a [email protected] e-mail címen kérhetők.

(SZTE/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »