A gyermekvédelem terén milyen kihívásoknak kell megfelelnünk, mekkora a veszély, kinek mi a felelőssége, elég-e, amit teszünk, mit kellene még tennünk? – tehetjük fel Rubovszky Rita előadása nyomán mindannyian, papok, szülők, pedagógusok, magunknak a kérdéseket. A Ciszterci Iskolai Főhatóság vezetője szeptember 27-én Budapesten a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) keretében tartott előadást.
Rubovszky Rita a D50 Rendezvényközpontban a katolikus oktatásról, nevelésről rendezett tudományos konferencia egyik szekcióüléseként a Gyermekvédelem – Diákjaink állapota és védelme címmel tartott előadást. Ebben arra mutatott rá, hogy evangélium erejében van esélyünk arra, hogy a világ előtt is példaértékű utat, megoldást mutassunk fel.
Rubovszky Rita előadásában egyszerre szólalt meg a tanár, a pedagógiai szakértő, a világot mélységeiben értő és figyelő felnőtt, a keresztény ember, valamint a gyerekéért aggódó anya. Az előadáson részt vett Erdő Péter bíboros, prímás.
Az előadó áttekintette, amit a magyar katolikus egyház az utóbbi tíz-tizenöt évben gyermekvédelem területén tett. Hosszú volt a felsorolás, láttatta, hogy sokan – egyházmegyék, iskolák, szerzetesrendek – sokféle módon valóban jelentős lépésekkel éltek. Az egyházi eredmények között vannak olyan képzések, melyek felkészítik arra a pedagógusokat, hogy fölismerjenek mindennemű bántalmazást, a gyermek méltóságának megsértését. Születtek továbbá szabályzatok, amelyek kijelölik a keresztény felnőtt ember etikai határait a rászoruló, védtelen kiskorúval szemben. Vannak emellett olyan bejelentő felületek, amelyek a védelemhez vezető utat nyitják meg.
Rubovszky Rita ránézett valóságunk azon folyamataira, melyek elvezetnek oda, hogy gyermekeink, a Z és az azt követő generációk tagjai veszélyeztetetté, áldozattá válnak, még gondoskodó családokban, egyházi iskolákban is. „Kardfogú tigrisek” leselkednek rájuk ugyanis: a ma ideáljait különböző tartalomgyártók kreálják. Ideáljuknak állítja a piac a „nemtelen” pop énekest, a homoszexuális öreg divattervezők által 15 éves fiúméretre alakított női divatot, a botoxozott, kacsacsőrű emlősére emlékezető szájat, a géllakkot a nyolcéves kislány kezén tele kemikáliával, szelfi-énben kiteljesedő politikust, papot. „A gyerek pedig nem tudja megkülönböztetni, hogy melyik az illető valódi, és melyik a szelfi-énje, s ha kiderül róla, hogy az egész hazugság, a gyerek ezt nem tudja feldolgozni” – fogalmazta meg az előadó.
Veszélyben van a gyerek? Igen. A gyerekek magányosak és elbizonytalanodtak, sokszor kezelhetetlenek, megközelíthetetlenek, evészavarral és ijesztő mentális nehézségekkel küzdenek. Miután velünk, felnőttekkel nem tudnak szóba állni, ezért különböző tartalomgyártók martalékai lesznek, amelyek a közösségi platformok algoritmusai alapján másodpercenként mérik fogyasztási szokásaikat – adott látleletet az előadó. – Megfelelési kényszerük arra vezeti őket, hogy a közösségi médiában megjelenő tartalmak alapján építsék fel énjüket, a szelfi-ént, és ezzel az őket kihasználó piac teremtette ideáloknak felelnek meg. Gyarmati Éva oktatáskutató szerint az agy az alapján épül fel, hogy milyen tapasztalatokat szerez, tehát őket ez az ingerkörnyezet határozza meg.
Az előadó kutatások, felmérések adataival igazolta állításait. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság adatai szerint a 18 év alatti korosztály átlagos napi képernyőideje 234 perc, azaz közel 4 óra. A képernyőidő 60%-át a közösségi média és az egyéb kommunikációs alkalmazások teszik ki. A kapott tartalmakat pedig nem maguk választják, hanem az algoritmus adja eléjük. A WHO adatai szerint az 5–19 éves gyermekek 22%-a szenved mentális problémában.
Az internet kora tehát példátlan kihívások elé állít minket. Ezek a kihívások újfajta gondolkodást és megközelítést igényelnek, Hans Zollner gyermekvédelemmel foglalkozó jezsuita teológus és pszichológus szerint ebben a korban a hitelesség az egyik legmagasabb érték, így kötelességünk felülvizsgálni a hatalomhoz, a pénzhez való viszonyunkat, s ütköztetni az evangélium üzenetével.
Rubovszky Rita rámutatott: szabályozásokat kell hozni, de ez nem elég. Katolikus hitünk alapján az ember méltóságát istenképiségében látjuk, eszerint a gyermek méltósága nem immanens, nem függ tértől, időtől, társadalmi helyzettől. Az evangélium erejében valóban esélyünk van arra, hogy ezt a világ előtt is példaértékű módon felmutassuk. Ehhez szükséges, hogy istenképünk ne tekintélyelven alapuljon, hanem a szerető Istent, a szerető Egyházat mutassa.
A Szentírás arra tanít, hogy a gyermekek védelmének biztosítása az egész közösség feladata, mindenkié, nemcsak azoké, akik kifejezetten velük foglalkoznak. Az előadó számos biblia példát hozott, hogy Isten mindenféle embert felhasznál arra, hogy biztosítsa egy gyermek túlélését. Ezt a közösségi felelősséget értjük gyermekvédelem alatt.
Ahhoz, hogy ne a gyorsan fogyasztható pszihobiznisz diktálja a közbeszédet, a politikai narratívákat és a jogalkotást, nagyon fontos lenne arra törekednünk, hogy összeérjenek a kutatók, a gyermekpszichiáterek, a gyermekvédelemben dolgozó szakemberek és az egyházak által felismert és kidolgozott megoldási stratégiák – hangsúlyozta a Ciszterci Iskolai Főhatóság vezetője.
Sajnos a mára jellemző médiazaj leginkább kedvezőtlen színben mutatja be az Egyház társadalmi felelősségvállalását, holott a Katolikus Egyház olyan bölcsődéket, óvodákat és közoktatási intézményeket vesz át, amelyek nagyon nehéz szociokulturális helyzetben próbálnak értéket közvetíteni, és az intézmény révén igyekszik megtartani a családokat az adott településen. Ezzel az Egyház valóban életet ment, és azok a tanárok, akik ezeken a helyeken dolgoznak, „nem az elitbe és a kényelembe állnak bele” – igazolta állítását a Debrecen-Nyíregyházi, Nyíregyházi és Miskolci Egyházmegyék példája alapján.
Mire van tehát szükség? – tette fel a kérdést az előadó, majd olyan válaszokat adott, melyből a katolikus oktatás minden felnőtt érintettje – szülő, tanár, pap – meríteni tud. Ferenc pápa nyomán azt fogalmazta meg, „nagyobb globális tudatosságra és odaadó vezetőségre” van szükség. Olyan fórumokra, képzésekre, ahol együtt próbálunk gondolkodni, ezért ezek mélyebb emberi és lélektani reflexióra késztetnek bennünket. Nagyon fontosak lennének szülői edukációs programok, hogy a szülők sem az internet és a bulvársajtó uralta szelfi-énjüknek akarjanak megfelelni, hanem merjenek vezetni, tiltani, biztonságot adni.
Milyen viszonyulást várnak el a gyerekek? Először is azt, hogy ne ítélkezzünk, mutassuk meg, miért figyeljenek ránk, és azt, mi miért hasznos nekik, és miért higgyenek nekünk. Tekints partnernek! – várja a gyerek, miközben szüksége van a vezetésre. Mi, felnőttek pedig legyünk felnőttek, és ne attól féljünk, hogy miről beszélünk a fiatallal, hanem attól, ha nem beszélnek velünk – mutatott rá a követendő útra.
Szükség van valódi kapcsolatokra, valódi beszédre, közösségre, odafordulásra, partnerségre. „Figyelni kell a gyermekeikre, igazán, őszintén, minden mást félretéve, szülőnek, tanárnak, atyának, szerzetesnek. Meg kell hallgatnunk őket, beszélgetnünk kell velük.” Fontos a közösség a plébánián, az iskolában, de ugyanígy a kemény tanulás is és a biztonságos elvárásrendszer. Szükség van programokra, mint például színjátszó kör, énekkar, felkészítő foglalkozások, nyári táborok. Kellenek emellett kifejezetten lelkiségi programok, lelkinapok, lelkigyakorlatok. Az igazi kulcsszó: az együttlét. Minden biztonságot adó otthoni szabály, felvállalt és megbeszélt szülői és iskolai konfliktus biztonsági kaput jelent. Nem célravezető az idealizált laissez-faire vezetői magatartás, mert erőtlen, elbizonytalanít, és agresszívvá teszi a gyereket, hiszen nem tud mit kezdeni azzal, hogy kontrollálatlanul omlik rá a piac kísértéshalmaza a közösségi médián keresztül, de a szülei ahelyett, hogy irányt mutatnának, állandó választás elé állítják: Mit kérsz enni, hova akarsz járni iskolába? Mit szeretnél csinálni hétvégén? – és a kérdések mérhetetlen szorongást eredményeznek benne.
Végül az előadó óva intett attól, hogy a gyermekvédelmi szabályzási rendszerrel lebontsuk azt az ősbizalmat, ami a gyereket egészséges kapcsolatra készteti, nem sodródhatunk bele ugyanis egy embertelen, eljárásközpontú világba.
Fotó: Lambert Attila
Trauttwein Éva/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
