Október 20-án visszatér a Testre szabva címet viselő politikai vitaműsor a Markíza műsorára, amit a nyár elején állítottak le, mikor annak akkori moderátora, Michal Kovačič szubjektív politikai narratíva terjesztésére használta ki a műsoridőt és ezért távoznia kellett a csatornától.
A Testre szabva október 20-án, vasárnap, délután 13 órától, tehát a szokott időben rajtol majd, az új moderátor pedig Karolína Lacová lesz.
Az előzményekről
A Markíza szerkesztősége egyfajta tisztulási folyamaton ment keresztül az elmúlt időben. A Testre szabva sosem volt épp az objektivitásáról híres, ám ez igaz volt a szlovák mainstream csatornák mindegyikére is, amelyek nyíltan a progresszív narratívák erősítésére játszottak rá.
Ám idén május 15-én merényletet követtek el Robert Fico (Smer) kormányfő ellen. Ekkor a kormánypárti politikusok a Markíza szerkesztőségének részrehajlására hivatkozva bojkottálták a csatornát és a vitaműsort is. Így a Testre szabva egyre jobban elértéktelenedett, nem voltak véleményütköztetések, ugyanazon a véleményen lévő „szakértőket” hívtak meg a stúdióba.
A merénylet után közvetlenül azonban Kovačič meghívta a műsorba Michal Šimečkát, a PS elnökét, méghozzá úgy, hogy Šimečka kvázi egyedül, opponens nélkül beszélhetett volna a történtekről – értsd: mondhatta volna el saját verzióját az eseményekről. A Markíza vezetése közbelépett, hiszen a merénylet súlyos politikai feszültségeket hozott a felszínre, egy szemlátomást egyoldalú vitaműsor levetítése minimum kifogásolható lett volna.
Kovačič végül a nyáriszünet előtti utolsó adásban nekiment a vezetőségnek, és a kormányt a szlovákiai sajtó „orbanizálásával” vádolta meg. Az általa kijelentett bírálatok egy az egyben a progresszív PS politikai narratívájának felelt meg.
Kovačičot és a vitaműsort meghatározatlan időre felfüggesztették, mivel a műsorvezető személyes politikai véleményének terjesztésére használta ki – előzetes egyeztetés nélkül – a műsoridőt és ezzel megsértette a sajtóetikát.
Tüntetések kezdődtek a Markíza „függetlensége”, vagyis progresszív fősodorban tartása mellett, ám a vezetőség nem engedett.
Kovačič végül új karrierbe kezdett a csatornán kívül, épp most alakítja meg 360° nevű hírportálját, ahol több más egykori markízással fog együtt dolgozni. Ráadásul, ezen a héten jelentette be, hogy pert indít a Markíza ellen, mert alkalmazotti jogviszonyának felbontását törvénytelennek tartja.
A politikai aktivizmus ára: a Markíza felmondott Kovačičnak
Sajtószabadság? Frászt! A liberális médiának csak kellett egy Ficónál is nagyobb áldozat a kampányhajrában
Szó sincs „orbanizációról”. Csak a progresszív véleménydiktatúra rúgja az utolsókat
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »