800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez

800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez

167 éve, 1853. február 10-én kezdték építeni a budai Várhegy alatti Alagutat. A gyalogos közlekedés 1857 márciusában indult meg, a közúti forgalomnak április 30-án adták át a létesítményt.

Az ötletet Novák Dániel vetette fel 1837-ben, az ő terve a Várhegyet és a Dunát egyetlen alagúttal szelte volna át. Széchenyi István gróf 1842-ben javasolta a Várhegy megfúrását a Lánchíd budai hídfőjénél, hogy teljes értékű kapcsolat jöjjön létre Pest és Buda között.

Addig a Pestről hajóhídon átkelő emberek csak a Várhegy megkerülésével juthattak el a Krisztinavárosba. A pesti humor szerint viszont csak azért volt az Alagútra szükség, hogy ha esik az eső, legyen hova betolni a Lánchidat.

A Lánchidat sok viszontagság után 1849 végén adták át, és a következő évben Ürményi József volt alnádor vezetésével társaság alakult az Alagút építésére.

A cél érdekében Ferenc József uralkodó a robbantásokhoz 800 mázsa lőport adott, ennek fejében a létesítményen a hadsereg szabad átjárást kapott. A terveket Adam Clark skót mérnök, a Lánchíd kivitelezője 1852-ben készítette el, és ő vezette a munkálatokat is.

Az engedélyeztetés nem volt egyszerű: a szabadságharc után az osztrák hatóságok a Vár gyöngítésére irányuló kísérletre gyanakodtak, a magyar lakosság pedig azért volt bizalmatlan, mert a tervet végül a megszállók jóváhagyták.

Az Alagút építése 1853. február 10-én – a pest-budai polgárok legnagyobb megrökönyödésére – egyszerre kétfelől kezdődött.

Sokan aggodalmaskodtak is, összeér-e vajon a két furat, mások attól tartottak, a munkások majd egymást fogják keresgélni a hegy belsejében, a Helytartótanács ezért először csak egy próbaalagút ásását írta elő.

Clark csak nevetett az aggodalmaskodókon, akik meglepetésére a próbaalagutak 1853 októberében pontosan találkoztak. A közöttük meghagyott vékony falat ünnepélyes keretek között törték át, a bejáratokat fekete-sárga császári lobogókkal díszítették fel, de az ünnepi beszédben Széchenyit éltették.

A mérnök fentről, a Szent György téren vájt 39 méter mély aknából is kihordatta a sziklát. A Várhegy alatt a szokásosnál nagyobb iránytárót (az alagút irányát megadó vájat) hajtatott, a kifejtett követ a dunai rakpart építéséhez adták el.

Ezután következett az alagút kiszélesítése: 3-4 méterenként függőleges feltöréseket készítettek, a főte (az alagút leendő mennyezete) alatt új járatot vágtak, végül kialakították a két oldalt.

Hírdetés

A munkálatok 1856-ra annyira előrehaladtak, hogy (akkor még ingyen) a közönséget is átengedték, igaz a kíváncsi embereknek a támfák alatt, porban és petróleumlámpák fényében kellett botladozniuk.

Az Alagút 9,5 méter szélesen, 349,66 méter hosszan vezet át a Várhegy alatt, a középen 7,83 méteres magasság a bejáratokig 10,6 méterre nő a világítás érdekében – bent persze így is szükség van a világításra, amit akkor gázlámpák biztosítottak.

Az Alagút 1,8 százalékkal, 6,1 métert lejt a Duna felé, ami megoldja a víz elvezetését. A gyalogos közlekedés 1857 márciusában indult meg, a közúti forgalomnak április 30-án adták át a létesítményt.

Az úttestet fakocka borította, ezt 1919-ben cserélték kiskockakőre, a 82-100 cm vastag patkóalakú téglaboltozatot később csempével borították be.

A keleti, klasszicista homlokzatot Clark, a nyugati, romantikus kaput Frey Lajos tervezte, a kapuzatokat Reitter Ferenc fejezte be 1858-ban, a munka összesen 524 ezer forintba került.

A hegy belsejében csöpögő rétegvíz hosszú évekig okozott gondot, mivel a Clark által épített vízelvezető tárók eltömődtek, így az Alagútba érve a konflisosok utasaiknak ernyőt adtak, a víztelenítést csak 1873-ra sikerült teljesen megoldani.

Az Alagút nemcsak az átjutást tette lehetővé Pestről a Krisztinavárosba, hanem a budai városrész nyugati terjeszkedését is segítette.

Az áthaladásért egészen az 1918-as őszirózsás forradalomig díjat kellett fizetni: a gyalogosoknak először két, aztán csak egy krajcárt, egylovas kocsiknak három, kétlovasoknak hat krajcárt.

Még fontosabb volt a város dicsősége: olyan építmény jött létre, amilyet a birodalom egyetlen fővárosa sem tudott felmutatni, még a császárváros Bécs sem.

1944-ben a német SS és a nyilasok harcálláspontot rendeztek be az Alagútban, felhasználva a Szent György téri aknát. A háborúban megsérült építményt 1949-ben állították helyre, a nyugati kaput Benkhart Ágost tervei szerint rekonstruálták.

Ekkor épült az aszfaltút, és a 6 méteres útpálya az északi járda megszüntetésével 6,90 méterre szélesedett.

Budapest egyesítésének centenáriumán, 1973-ban teljesen újjáépült az Alagút: 9 cm vastag acélbetétes vízzáró betonréteget, üvegmozaik-burkolatot, új szellőző berendezést kapott, ez középen, a párhuzamos tárón át 2600 köbméter levegőt nyom ki percenként, mivel a gépkocsik szinte elviselhetetlenné tennék bent a lélegzést.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »