8. alkalommal szervezték meg Ipolyság, Zselíz és Párkány közös tenisztornáját, a Davis Kupát

8. alkalommal szervezték meg Ipolyság, Zselíz és Párkány közös tenisztornáját, a Davis Kupát

A zselízi és a párkányi teniszklub tagjai régóta jó viszonyt ápolnak egymással, a múltban többször szerveztek baráti tornákat. 2014-ben pedig betársult az ipolysági klub is, így életre hívták a helyi regionális tornát, amit a legrégebbi (1899-ben alapított) tenisz világversenyről neveztek el.

„Tornánk legfontosabb célja, hogy évente legalább egyszer összejövünk, építjük és ápoljuk a kapcsolatokat, illetve együtt sportolunk és hódolunk kedvenc sportunknak, a tenisznek. Nemcsak a serleg vándorjellegű, de maga a torna is minden évben más helyszínen van. Idén éppen Zselízre jutott a sor. Nagyon jó a hangulata az eseményeknek, mindenki jól érzi magát és szerencsére hagyományt teremtettünk vele, így a jövőbe is bizakodóan tekintek“ – mondta el a tornáról Michal Plešinsky főszervező, a zselízi klub elnöke.

Hírdetés

Összesítésben így Ipolyságnak és Zselíznek egyaránt 3-3, Párkánynak 2 győzelme van a 8 év alatt.

A rendezvényen részt vett Milan Kyseľ, a Nyugat-szlovákiai Teniszszövetség elnöke, Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke, illetve Peter Hegedűs, a zselízi teniszpályák tulajdonosa is.

(Csonka Ákos/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »