73 milliós mentőövet kapott Csanádpalota

Csanádpalota működési feladatainak ellátására 72,7 millió forint támogatást nyújt a kormány, az összeget a Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint június 30-áig lehet fölhasználni. A döntés alapján a pénzt külön kérelem és pályázat nélkül folyósítják a Csongrád megyei kisváros önkormányzatának.

A Cégközlönyben korábban megjelent döntés szerint a Szegedi Törvényszék elrendelte az adósságrendezési eljárás elindítását is a csanádpalotai önkormányzatnál. Pénzügyi gondnoknak a budapesti Abacus-Audit Kft.-t jelölte ki a bíróság. Az önkormányzat hitelezői a követeléseiket április közepéig jelezhetik a pénzügyi gondnoknak.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője korábban az MTI-nek elmondta, a támogatás segíti a település működését és biztosítja az ott élők számára az önkormányzati szolgáltatásokat.

Nyergesné Kovács Erzsébet független – de a kampányban Lázár János támogatását élvező – polgármester szerint több évre visszanyúló folyamat, pénzügyi szabálytalanságok sorozata vezetett ahhoz, hogy az önkormányzatnak kilencven napon túli lejárt határidejű tartozása is volt már. 

http://mno.hu/

Lapunk is beszámolt a csanádpalotai csődhelyzet hátteréről: mint kiderült, olyan elemi hibákat vétettek, mint hogy a településen nem rögzítették az önkormányzati vagyon változásait; a főkönyvet hibásan és hiányosan vezették; sőt, 2017 májusáig több hónapon át nem is könyveltek. Arra is fény derült, hogy minden számlát egyetlen bankszámláról fizettek, így olyan összegeket is fölhasználtak, amiket bizonyos feladatokra nem is fordíthatott volna a település.

A megítélt támogatás azonnali, ám csak ideiglenes megoldást jelent, hiszen a veszély egyáltalán nem hárult el: a polgármester, a jegyző és a képviselők beszámolója szerint egyelőre nem minden problémát tártak föl. Nem mellékes, hogy továbbra is nagy a szakemberhiány a gazdasági osztályon az önkormányzatnál.

Év elején a polgármester a képviselő-testületnél kezdeményezte az adósságrendezési eljárás megindítását, de javaslatát először nem támogatta a többség. Az önkormányzat likviditási tervének elkészítése után, január 15-én viszont a képviselők egy ellenszavazat és egy tartózkodás mellett arról döntöttek, hogy a polgármester a Szegedi Törvényszéknél kezdeményezze az eljárás megindítását.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »