72 órás folyamatos dicsőítést tartanak a Margit-szigeten

72 órás folyamatos dicsőítést tartanak a Margit-szigeten

72 órás dicsőítést tart június 13-ától a Margit-szigeten a Nemzeti Keresztény Ifjúsági Kulturális Központ (NEKIKK) és az ÉrMe Hálózat. A dicsőítést öt külföldi és húsz hazai csapat vezeti, jelen lesz többek között a James Evans Band, Prazsák László, a Hanna Projekt, Bracha Cale és az Őrtüzek Imádság Háza is.

Isten magasztalásának és a tanítások megismerésének általános módja a dicsőítés, mely 72 órán keresztül tart majd a Petőfi Sándor Ifjúsági Táborban, a Margit-szigeten. A program június 13-án este fél 8-kor ünnepélyes megnyitóval kezdődik, 8 órától pedig a IHOP Moszkva megtartja az első dicsőítést.

Öt külföldi és húsz hazai szolgáló csapat dicsőítései nagyjából óránként követik majd egymást, ebből adódóan rengeteg érdekes gondolattal, dicsőítővel lehet találkozni. Részt vesz a 72 órás dicsőítésen például Bracha Cale, a James Evans Band, Prazsák László, a Hanna Projekt, a WANA, az Őrtüzek Imádság Háza, a New Chance – Új Esély Dicsőítő Zenekar, de képviselteti magát egy-egy kijevi és csehországi imádság háza is. (Részletes program: http://www.nekikk.hu/wp/kezdolap/dicsoites/)

A folyamatos dicsőítés mellett a beszélgetősátorban lehetőség nyílik olyan témák megvitatására, mint a kereszténység egysége vagy a keresztény családok helyzete. A kisgyermekesek vetélkedőn, foglalkozásokon vehetnek részt; az érdeklődők a NEKIKK Országos Bibliai Rajzverseny Jónás könyve-pályázatának válogatott anyagát is megtekinthetik.

Az eseményen a részvétel ingyenes!

A beharangozó videó: https://www.youtube.com/watch?v=uFfh7Nf2q_U&t=1s

A program Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/2100998790167029/

 * * * 

Hírdetés

Kapcsolódó szervezetek:

Nemzeti Keresztény Ifjúsági Kulturális Központ (NEKIKK)

A szervezet célja, hogy a keresztény nevelést továbbörökítse a felnövekvő nemzedék számára. Mindezt a formális egyházi keretekhez képest sokkal lazábban teszik: közös programokat, dicsőítéseket szerveznek, közösséget építenek. Ezáltal úgy fejlődhetnek az emberek, hogy kikapcsolódnak, és jól érzik magukat.

ÉrME Hálózat

Az ÉrMe Hálózat a keresztény értékeket valló üzleti szereplőket köti össze egymással. Az első üzleti klubot 2000-ben hozták létre a bizalmi alapú üzleti kapcsolatok fejlesztésének céljából. A szervezet rendezi meg minden évben a Keresztény Szigetet is.

Keresztény Sziget

A Keresztény Sziget olyan családi, közösségi együttlét, melynek során előadások és beszélgetések keretében kaphat az ember választ olyan kérdésekre, melyeket a modern világ vet fel. Az esemény elődjét a 2000-es évek elején szervezték meg, a Keresztény Sziget nevet pedig 2015-ben vette fel. Ma már több ezer látogatójuk van minden évben.

Forrás és fotó: NEKIKK

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »