70 éve volt Csehszlovákiában a kommunista hatalomátvétel

70 éve volt Csehszlovákiában a kommunista hatalomátvétel

Az 1948-as kommunista hatalomátvétel a következő 40 évre meghatározta Szlovákia és a szlovákiai magyarság sorsát. Gaucsík István történész szerint azonban a „jégtörő február” nem volt előzmények nélküli, s mélyreható változásokat hozott az ország gazdasági struktúrájában is.

A Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa szerint tény, hogy az 1948-as kommunista hatalomátvétel Klement Gottwald vezetésével történelmi fordulópontnak tekinthető. Ugyanakkor kicsit leegyszerűsítő az az általános értelmezés, hogy 1948. február 25-én „egy” radikális törés következett volna be. A cseh és a szlovák kommunisták, Klement Gottwald vezetésével ugyanis már 1945-től tudatosan készültek a hatalomátvételre.

„Ebben a folyamatban tehát fontos egy másik fordulópont, mégpedig 1945, a II. világháború vége, és a győztesek táborában való elhelyezkedés” – figyelmeztet Gaucsík. Ezt megelőzte egy komoly, a Szovjetunió által támogatott cseh és szlovák kommunista ellenállás. A kommunisták helyzetét nagyban segítette a háború után a baloldali és a kommunista eszmék népszerűsége a nyugati értelmiség körében.

Csehszlovákiában a polgári, de a kommunista elit is nemzeti-demokratikus forradalomnak tekintette 1945-öt. A cseh és szlovák nemzetépítés szempontjából a „kisebbségmentes” nemzetállam „új esélyt” kínált: egy új külpolitikát (együttműködés a Szovjetunióval), új filozófián alapuló bel- és kisebbségpolitikát (domináns többség elérése, etnikai homogenizálás a határterületeken), illetve új gazdaságpolitikai irányulás (államosítás, nemzeti tulajdon bebiztosítása) illúzióját keltette.

A kassai kormányprogramban háborús bűnösnek kikiáltott német és magyar kisebbség felszámolása és a szláv nemzetállam létrehozása volt a cél. Demokratikus jogokkal csakis a többségi szláv nemzetek tagjai rendelkezhettek, a nem szláv nemzetiségű lakosság automatikusan kiszorult a „kedvezményezettek” köréből. A történész szerint a szlovák polgári elitek egy része látta a szovjet veszélyt, de nem voltak abban a hatalmi helyzetben, és nem is próbálkoztak, hogy hatékonyan fel tudjanak lépni ellene.

S mi következett a fordulat utáni hónapokban? Gaucsík István szerint fontos látni, hogy a kommunisták már a hatalomátvételt megelőzően is jelen voltak az államapparátus fontosabb szegmenseiben, övék volt például a belügyminisztérium, amelyen keresztül mozgósítani tudták az úgynevezett népi milíciákat és a rendőrséget. Ám 1948 februárjában a teljes hatalmat átvették, így hozzáláthattak radikális társadalmi és gazdasági programjuk megvalósításához. Ez a tervutasításos, szovjet mintát követő gazdaságpolitika bevezetését is jelentette.

A mezőgazdaságban például kezdetét vette az erőszakos szövetkezetesítés, amely nagymértékben érintette a dél-szlovákiai magyarlakta területeket. A szlovák szövetkezeti politika szisztematikusan felszámolta azokat a magyar fogyasztási- és hitelszövetkezeteket (gondoljunk elsősorban a legsikeresebb szlovákiai magyar gazdasági vállalkozásra, a Hanza Szövetkezeti Áruközpontra), amelyek fontos motorjai voltak a dél-szlovákiai regionális gazdasági fejlődésnek. Az újfajta, szovjet típusú kolhozokban (szövetkezetekben) a szövetkezeti tag már csak egyszerű alkalmazott lett, míg a régi típusú fogyasztási és hitelszövetkezetekben még résztulajdonos volt.

Az államosítás részben már 1945-ben elindult. Ekkor a nemzetgazdaság bizonyos szektorait államosították, például a legnagyobb nehézipari vagy élelmiszeripari cégeket. 1948 után pedig ez mélységében még jobban kiteljesedett, elérte a kisipari és kiskereskedelmi szektort is. A történész szerint szervezett társadalmi ellenállásba nem ütközik az államilag vezérelt kisajátítás, ám egyéni vagy kisközösségi szinten találkozhatunk a polgári engedetlenség bizonyos formáival. Ezeket az elszigetelt eseteket azonban a hatalom könnyűszerrel leverte, semlegesítette.

Az új társadalmi berendezkedés mélyrehatóan megváltoztatta a szlovákiai magyar társadalmat. Ez már 1945-ben, közvetlenül a háború után elkezdődött, amikor közösségünk szinte teljes elitje lemorzsolódott, a polgári középosztály pedig széthullott. Maradt tehát egy munkás-paraszt közösség, lassan formálódó és a prágai, illetve pozsonyi döntéshozó központokkal szemben teljesen lojális kommunista elittel. A tervgazdaságra való áttérés, a kommunista gazdaságelmélet gyakorlati bevezetése, az erőltetett iparosítás, számos problémát hozott az 1950-es évek folyamán.

A mezőgazdasági termelés visszaesett az erőszakos szövetkezetesítés, a kulákperek miatt. A rekvirálás rendszere is gátló tényezője volt a gazdasági fejlődésnek. Gaucsík szerint az újfajta gazdaságirányítás tehát számos buktatóval járt, ez például Magyarországon nagy részben hozzájárult az 1956-os felkelés kirobbanásához. „1956 a csehszlovák kommunisták számára is figyelmeztető jel volt, így az 50-es évek végétől, 60-as évek elejétől beindult egyfajta enyhülés, több állami dotáció kerül a szövetkezetekbe, s némelyest decentralizálódott az irányítás is” – mondta el Gaucsík. Ennek hatására Dél-Szlovákiában több sikeres mezőgazdasági szövetkezet épült ki. Kezdetét vette egy számos szempontból korlátozott, a direktív, szabályozó elemeket megtartó, azonban számos szociális juttatást – bizonyos engedményeket (piacozás, háztáji gazdaság, fizetéskorrekciók, szolgálati lakások juttatása, üdültetés) – is nyújtó gazdaságszervező tendencia.

Ez azonban már elvezet bennünket egy új történet kezdetéhez, az 1968-as prágai tavaszhoz.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »