501 – Utazás Kálvinhoz Genfbe

Nagyszerű lehetőségünk, hogy a világhálón pár szempillantás alatt oda utazhatunk, ahová szeretnénk. Így mód van arra, hogy csak nem térben, de egyúttal időben is átröppenjünk 1000 kilométert és pár száz évet. Kálvin János Genfjében landolunk az 1550-es évek tájékán, ahol már azonnal feltűnik a St. Piérre templom, a reformátor szolgálati helye, az Akadémia, ahol Európa minden részéből diákok tucatjai hallgatják a hitújítás tanait, a logikusan érvelő, metsző érvelésű, de mindig mélyen biblikus nagy tanítót. A genfi Musée International de la Reformation, ahová a Péter templom oldalán szűk utcácskában juthatunk el, 2009-ben óriási érdeklődéssel kísért kiállítást rendezett be, melyen a résztvevők eltölthettek egy egész napot Jean Calvin-nal. Most mi is.

Ha ránézünk a gyönyörű fekvésű reformátori városról készített akvarellre, s a genfi tó partjától a Mont Blanc hídon átsétálunk az akkor még nem létező, ma már költőileg is megénekelt Parc des Bastions, a reformációi emlékmű irányába, máris ott vagyunk a Kálvin utca (Rue Jean-Calvin), a Szent Péter katedrális, az auditórium, s Kálvin Akadémiája (Collége Calvin) környékén. Az enyhe hajlatú Saint-Antoine dombocskára a Rue Jean-Calvinon is felbaktathatunk.

Itt volt Kálvinnak a háza, előbb kisebb, majd nagyobb, a mai 11. szám alatt. Erre a nagyobbra igencsak szüksége volt, hiszen rendszeresen 15-16 hugenotta menekült, meg egy sor diák szállásolta be magát a reformátorhoz. 1543-tól haláláig, 21 éven át lakott itt. A rendszeresség és a pontos időbeosztás embere volt. Ha nem így élt volna, nem valószínű, hogy felépíti a Keresztyén vallás rendszere c. főművét, a reformáció teológiai csúcsművének számító, biblikusan mély, főként óegyházi példák százaival érvelő, jogászi logikával és ékesszólással veretes, sistergő és találó érvekben gazdag két kötetes munkáját. Amiként temploma, a St. Piérre az építészet nagyszabású alkotása, úgy Kálvinnak ez a műve, valamint számos más írása, hatalmas levelezése, ezernyi prédikációja, vita irata pedig a reformáció szellemi katedrálisai között az egyik leginkább grandiózus mű. Ez – állítják francia irodalomtudósok –  a francia és a latin nyelvnek éppúgy csúcsteljesítménye, miként a mai napig Jézus-centrikus kálvinista hitünk biztos iránytűje hitvallásainkkal együtt. Nem véletlenül fogalmazott így IV. Piusz pápa, amikor hírül vette Kálvin halál hírét: “Ennek a heretikusnak a befolyása abban áll, hogy a pénz semmi hatással sem volt rá. Ha ilyen szolgáim lennének, birodalmam a tengertől-tengerig, azaz a világ végéig érne“.

Már hajnali négykor beszélgetés Istennel – napi erőforrás

Kálvin szolgálati házának ablakából minden áldott reggel négy órakor már kiszűrődött a fény. Ekkor kelt, majd kis szoba szőnyegére térdelve imádkozott, és Bibliát olvasott, jegyzeteket készített. Utána néha visszapihent. Úgy tartotta, hogy az ima az a földi-lelki erőmű, energiaforrás, ami biztosítja a napi hajtó energiát életéhez. Nagy művében, az Institutioban jó 70 oldalt írt „az imádságról, mint a hit legfőbb gyakorlásáról, amellyel az Isten jótéteményeit naponta elvesszük”. Az ember eme legkiválóbb érintkezés módját Istennel saját fogalmazású imákkal, meghitt belső lelki kommunikációval gyakorolta. Néha ágyában fogalmazta meg imádságát. Fennmaradt hajnali imáiból idézünk most: „Istenem, Atyám és Szabadítóm, mivel tetszett Neked, hogy engem ezen az éjszakán kegyelmedből megtartsál, s erre az új napra juttassál, segíts nekem, hogy minden gondolatom, beszédem, cselekedetem tetszésedre lehessen, minden lépésem a Te tiszteletedre, testvéreimnek pedig üdvösségére váljék. Minden, amit ma megteszek, arra a célra irányul, hogy Téged szolgálhassalak. Segíts ebben, Uram!”.

Reggel hétkor már szószéken – 500-600   igehallgató, 4000 beszéd

Reggel hétkor már a Szent Péter templomban prédikált, nyáron gyakran hatkor kezdett. A felkelő nap sugarai gyakran megfestették aranylóan a templom ólomüveg betétes ablakait. Élő illusztrációul arra, hogy az evangéliumi fény felülről árad, a világ Világossága messzi fényvilágból jött a földre. A templomban tolongtak a genfi polgárok, a francia menekültek, és a külföldi diákok, akik a hitújítás tanaival ismerkedtek. 500-600 hallgatója volt rendszeresen – reggelente! 45-50 percen át egy bibliai könyv verseit fejtegette, ún. lectio continua rendszerben, azaz Igéről-Igére, fejezetről-fejezetre haladt. Jó gyülekezet-pedagógiai módszer volt ez, hiszen mindenki készülhetett az Ige hallgatására, a magyarázat befogadására a következő szakasz előzetes elolvasásával. Fejtegetéseit gyorsíró titkára, Denis Raguenier jegyezte le, s olykor már pár nap múlva megjelentek nyomtatásban kommentárjai. A Gutenberg-galaxis, a nyomdászat nagyobb dicsőségére is. Magát így nevezte: „a genfi egyházban a Szentírás lektora, tanítója vagyok”. Közel 4000 igehirdetést tartott, csak kis részük maradt fenn. 1542 igehirdetése ismert. Hétköznapokon ószövetségi Igét választott, vasárnapon újszövetségit. Nagyon kedvelte a Zsoltárokat. Akadtak persze nehézségei is. Nem genfi francia nyelvet beszélt, hanem művelt magas irodalmi nyelvet, s ezt nem mindig és nem mindenki értette. Aztán gyenge volt a hangja, akusztikailag elveszett a hatalmas Szent Péter templomban, nem mindenki hallotta tisztán a tömegben mondatait. Amit mondott, az viszont elhangzott egészen a litvánföldi Vilniusig és Skóciáig, meg Erdélyig, s a 21. századig. Igehirdetéseit lépcsőzetesség, világosság, lelkigondozói alkalmazás és pedagógiai vezetés jellemezte. Sok példát, illusztrációt használt az egyháztörténetből és a mindennapi életből. Vallotta: a keresztyén élet tanulás halálig, s ennek egyik legfontosabb eszköze a Biblia tanulmányozása és fejtegetése. Isten a Tanító, a gyülekezetet Ő tanítja a lelki ABC-re. A vizsgáztatást is sajátos leckékkel végzi: próbákkal, nehéz utakkal. Hallgatói életének a megértését, Isten szerinti értelmezését segítették igehirdetései.

Igehirdetés után jöttek a közügyek – „a   szegénység botrány, a luxus   önzés”

Sokszor 9 órakor már a genfi tanácsra kopogtatott be, hogy a menekültek, a szegények, vagy az akadékoskodók ügyes-bajos ügyeit intézze. Jóllehet ő maga csak húsz évi genfi tartózkodás után kapta meg a városi polgárságot hivatalosan, amit haláláig fájlalt, másoknak viszont minden erővel igyekezett megszerezni a honpolgárságot, főként a szakmailag magasan képzett hugenotta menekülteknek. Jogi végzettségét jól hasznosította közügyek intézésében. Néha kemény helyzetekkel is szembe kellett néznie, mint akkor, amikor a városi tanács, a Conseil épületében csaknem agyonverték az ellene fordult genfi bankárok „verőlegényei”. A tét nem volt kisebb, mint a magas kamatok és az uzsora letörése, amire akkoriban elszánta magát. Kálvin 6 %-ban maximalizálta a kamatot, és három évig kamatmentes életkezdési támogatást vezettetett be a letelepedettek, a vonakodva hitelező bankárok szerint „jöttmentek” számára. De nem kedvelték az ilyen csattanós kijelentései miatt sem: „A szegénység botrány, a luxus önzés”. 11 órakor megbeszélést tartott a templom épületében a konzisztóriummal, azaz a gyülekezetet irányító 12 fős papi-világi presbitériummal. Lelki ügyek, betegek, szegények gondjai, az Isten Igéje szerint reformált más svájci városok gyülekezeteinek megkeresései, a genfi egyház jövője foglalkoztatta őket ilyenkor. Majd ebédre hazament. Orvosa, Sarasin kis bort tanácsolt neki, hogy minden nap negyven cseppet igyon romló emésztése javításáért, s egy kis szilenciumot tartson a napi hajtásban. Nem szívesen engedett neki, de belátta, nem akar rosszat neki háziorvosa.

Naponta előadások, levelezés, majd   beszélgetés baráti körben

Hírdetés

Délután 2-től már az Auditóriumban tartott teológiai előadást. Ez a kis kápolna a Szent Péter katedrális mellett található, falai között francia, holland, német, olasz, angol, lengyel, litván, és persze magyar szavak is hallatszottak. Ma a Place de la Taconnerie-n található. Kálvin gyakran az Institutio-ból, a Keresztyén vallás rendszere c. főművéből citált részleteket itt, s vitatta meg reformátori tételeit a hallgatókkal.

Ilyenkor szólt az istenismeret és az emberismeret összefüggéseiről, a nagy hitújító elvekről (egyedül a Szentírás a kijelentés forrása, egyedül Krisztus a közbenjáró Isten-ember között, egyedül hit által igazolunk meg, egyedül kegyelemből van mindez, s mindezért egyedül Istené a dicsőség), az eleve elrendelésről, az egyház igazi mivoltáról, az egyházi és a polgári igazgatásról, a jövő élet titkairól, a keresztyén erkölcsökről. Hallgatói között nem kisebb személyek voltak, mint például a skótok későbbi reformátora, John Knox. A másfél-két órás szellemi bajvívás után hazament, s általában négy órától hatig levélírással töltötte az időt…

Lelketlen  században reformáció – de mi is az?

Délután 16 órától rótta leveleit, készítette jegyzeteit előadásaihoz, prédikációihoz. Közel 3 000 levelet írt kora vezető uralkodóihoz, teológusokhoz, lelkésztársaihoz, Lutherhez, Melanchthonhoz, a francia és az angol, meg a lengyel, s más uralkodóhoz. És egy-egy levél olykor 9 oldalt is kitett! Ilyen volt például 1548-ban Somerset hercegéhez, Eduard Seymourhoz írt valóságos miniértekezése a reformáció helyes módszeréről abban a “lelketlen században”, amiben ő és mások is élnek. Írt a közélet ártalmas figuráiról, akiket fantasztáknak nevezett, ők csak rendetlenséget szítanak. Meg az anarchistákról, akik mindent megengedő szabadossággal kísérlik megújítani a világot, de csak pusztulást okoznak. Amire viszont a népnek szüksége van, az a tiszta istentisztelet, ami a jól működő lelkiismeret forrása. Kéri a herceget, írjanak a népnek jó kátékat, ilyenek nélkül nem lehet Isten egyházát megtartani, ezekben az evangéliumi igazságot világosan, egyszerűen lehet kifejteni. Kálvin itt többször használja a reformáció szót, ami alatt a prédikáció fontosságát érti, ami a szív legbelsejét is képes áthatni, megújítani, Istennek kedves állapotra visszaalakítani. Az igazi reformáció – ismétli meg újra a szót Kálvin – a visszatérést jelenti az Isten igaz parancsolataihoz, amelyek megtartása nélkül lehetetlen Istennek tetszeni. Telitalálat, amit ír: a reformáció a sokféle módon maszkírozott, álcázott keresztyénség leleplezése. Harmadik alkalommal a reformáció szót így használja reformátorunk: meg kell maradnunk az alapvető mondatnál, miszerint “Krisztus egyházának a reformációja magának az Ő kezének a műve. Ezért a hitújításban az embereket is az Ő keze kell vezesse!”. Azaz semmi önkény, semmi önfejűség! Hanem állandó Krisztusra figyelés. Negyedszerre: “a reformációnak mindig isteninek kell lennie, azaz a mi értelmünk nem korlátozhatja azt, amiként a mennyeit nem szabad soha a földinek és a világinak alárendelni”. 

Volt szíve is, nem csak éles   elméje

De volt szíve ahhoz is, hogy levelein keresztül lelkigondozza, vigasztalja a lyoni és a párizsi börtönökben sínylődő hitsorsosait, nőket és férfiakat, a hugenottákat, vagy de Coligny admirális, Franciaország hitéért mártírhalált halt marsalljának özvegyét. Leveleiből közel ezer különböző fordításokban maradt fenn. James Stuartot, V. Jakab fiát a skót reformáció védelmezésére kéri, Sommerset grófját Anglia erkölcsi megújítására buzdítja az ifjúság erkölcsi oktatása segítségével. Radziwill litván nagyherceget,a lengyel királyság nagykancellárját, aki a reformáció lengyelhoni meggyökereztetésének fő támogatója volt, 1555-től többször is arra kéri, hogy fordíttassa le a Bibliát lengyelre, és Németországból engedje be országába az evangélium hirdetőit.  Főként Barbara nevű hitvesének helyezi a szívére, hogy a protestáns hitnek és egész Lengyelország evangéliumi ébredésének kitartó támogatója maradjon. Barbara nagyhercegasszony két fiát is elküldte Kálvin  Akadémiájára az új hit tanításainak megismerésére…

Svájci órák pontosságával rendszeres életritmus a titok nyitja

Levélírás után, pontosan 18 órakor vacsora következett, amit legtöbbször barátai, lelkésztársai közösségében fogyasztott el. Rendszeresen 21 órakor tért nyugovóra. Ezután már nem szűrődött ki mécsesfény ablakából. De voltak, akik házának vendégszobáiból hallották a reformátor hangját, amint halkan imádkozik. Esti imáját rendszeresen így fogalmazta meg: „A Nap és a Hold fényében szabad meglátnunk a nappal és az éjszaka változását. Add, ó Mindenható Isten, hogy megtanuljuk szemeinket még magasabbra emelni. Engedd, hogy megláthassuk reménységünk célját, örök üdvösségünket abban a bizonyosságban, hogy ez az üdvösség olyan rendíthetetlen, mint a Te hűséged, aminek változhatatlanságát megláttatod velünk a Nap és a Hold állandóságában…”.

Mindenért Soli Deo Gloria – még a svájci óráért is

Vajon Kálvin pontos, precízen beosztott napja lett a legendás svájci óragyártás ősjelképe, mintája, vagy éppen fordítva? Mindegy. Lehet, hogy valami, valaki egészen más? Nagyon jól ismerte Jézus véleményét és útmutató Igéjét: “Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom” (János 5,17). És ez kötelezte őt is. De tisztában volt a legszebb és legtermékenyítőbb egyetemes keresztyén munkaerkölcsi szemlélettel, Európa felemelő normájával: ora et labora/orando et laborando – imádkozva és dolgozva van értelme, gyümölcse, távlata és jövője az emberi életnek a földön. Az ő életének is. Hogyan tudott volna 54 évnyi földi tartózkodás, mondjuk 30-35 évnyi munkavégzés alatt ennyit, akár 6-7 ember alkotó teljesítményét meghaladó mértékben és értékben elvégezni? Ha nincs hajnali imaerőmű, Lélekbe-merítkezés és esti hálaadás?

Lett volna olyan amilyen magyarság – tegyük hozzá: Európa, és modernkori világ egy ilyen Kálvin nélkül? – Illyés Gyula grandiózus reformációi versének parafrázisaként szólva? Bizonyára nem! Az viszont kétségtelen tény, csak ilyen fegyelmezett és pontos ritmusban, percre beosztott életmóddal lehetett a roppant reformátori művet elvégezni fél  évszázad alatt, ami adatott neki. Ezért tartalékolta, osztotta be energiáit – Isten dicsőségére, valóban jól. 

Post tenebras lux – sötétség után világosság. Ez áll a reformációi emlékművön Genfben, ez jellemezte az ő életét is. A reformátori szellemi-lelki fényenergiát ki kellett termelnie önmagából, istenadta szellemi, lelki adományaiból kora és korunk javára. Ő ezt megtette – sola gratia, solus Christus. Egyedül kegyelemből, egyedül Krisztus által. Soli Deo Gloria! – Mindennek megismerésére indult ez a virtuális utazásunk Kálvinhoz. Hogy azután valóságosan is Istennél végződjék, Akié a dicsőség ezen a reformációi ünnepen is és a világ végezetéig – minden nap!

Dr. Békefy Lajos


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »