500 éven át kézzel készítették, most 3D-nyomtatott sisakot kapnak a pápa svájci gárdistái

Háromdimenziós nyomtatási technológiával készülő új sisakot kapnak a katolikus egyházfőt védő svájci gárdisták. Az új sisak műanyagból készül majd, és lényegesen könnyebb lesz az eddigi fémsisakoknál.

A pápai testőrség hagyományos, 16. századi stílusú fejfedőit mostanáig kézzel készítették Ausztriában, ám a miséken és ünnepi fogadások alkalmával viselt fémsisakok két kilogrammot nyomnak. A Svájcban készülő új, műanyag fejfedő ezzel szemben mindössze 570 grammos és elődjével ellentétben nem melegszik fel, valamint szellőzőnyílások is vannak rajta, vagyis a gárdisták kevésbé fognak izzadni benne. Az új sisakok elkészítéséhez beszkennelték a régi változatot, majd a digitális adatok némi módosítását követően kezdték meg a nyomtatást.

Hírdetés

Megjelenését tekintve az új sisak szinte ugyanolyan, mint a korábbi változat, annyi különbséggel, hogy a svájci gárdát 1506-ban megalapító II. Gyula pápa címere látható rajta. Egy új sisak elkészítése nagyjából egy napot vesz igénybe, szemben a fémsisakhoz szükséges 130 órával, és legyártásának költsége 900-1000 svájci frank (252 ezer-280 ezer) között mozog, de még így is olcsóbb a fém változatnál. A Vatikán idén 120 új sisakot rendelt, amelyek közül 98-at kedden osztottak szét a gárdisták között Rómában, a testőrség megalapításának 513. évfordulója alkalmából.

A mindenkori egyházfőt védelmező, 110 fős testőrség tagjai kék-piros-narancssárga csíkos egyenruhát viselnek a pápai szertartások és államfői látogatások alkalmával, ám a mindennapokban sokkal egyszerűbb, kék színű öltözéket hordanak.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »