Az ötvenedik – jubileumi – Tokaji Írótáborban Hordó-díjat kapott Pósa Zoltán József Attila-díjas író, költő, a Keresztény Kulturális Akadémia rendes tagja. Őt kérdezte a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.
Mester, miért fontos a magyar irodalmi életben, hogy egy kifejezetten baráti, bensőséges díjat is átadjanak az arra érdemes pályatársnak?
Szerkesztő uram kérdése telibe talált, a Tokaji Írótábor egyszerre egyetemes, baráti, bensőséges. Ötven esztendeje, egy év kihagyásával 1972 óta folyamatosan találkoznak minden esztendő augusztusában a keresztény, a nemzeti, hagyományokat követő írók egy táborban, melynek a hegyaljai, a felföldi tájnak is különleges ékessége, Tokaj városa ad otthont.
A Hazafias Népfront éppen abban az esztendőben határozta el egy indulatlevezető magyar Hyde parkforma agora létrehozását, amikor az 1972-es októberi Kritikában megjelent dermesztő párthatározat felszólította a magyar írótársadalmat, hogy elég a szocializmus nyílt-burkolt gyalázásából, a kereszténykedésből, a magyarkodásból, a klasszikus európéerkedésből. A magyar írók térjenek vissza a részjelenségek mérsékelt mértékű megcsipkedése mellett a szocialista Magyarország és a termelő munka dicséretéhez. Magyarán: Rákosi és Kádár egykutya, utóbbi csak az idegen hatalom parancsára vár, hogy folytathassa a nyílt vérengzést.
Nem véletlen, hogy ugye azért ünnepeljük idén csak az ötvenedik jubileumot, mert az 1986-os írótábor rendszerváltó hangulatától megrettenve a kádári hatalom 1987-ben megtiltotta a tokaji írótábor megtartását. Istennek hála, mindhiába, táborunk mára a Kárpát-medencei magyar írótársadalom legnagyobb szabású találkozójává, a szellemi haza egyesítésének egyik emblémájává vált.
Együtt vagyunk évente Tokajban mi, az idősebb korosztály tagjai, kik a Kádár-Brezsnyev korszak és ama dicstelen párthatározat megbélyegzett áldozatai voltunk. Ám a táborunkba évente visszatérő tokaji ifjúk is értik, hogy csak a kereszténység, a nemzeti elkötelezettség, a keresztény nemzetállamokból álló kozmikus és klasszikus európaiság mentheti meg világunkat az értéknélküliség, az istentagadás, hazátlanság káoszától.
Mi feleségemmel, Barna Mártával az utóbbi öt esztendő minden táborozásán részt vettünk, én éppen tizennégy alkalommal voltam jelen, s éveken át, 2007-től 2012-ig legtöbbször naponta tudósítottam a tábor eseményeiről a Magyar Nemzet főmunkatársaként, kétszer, (2015-ben és 2016-ban) voltam vitavezető, két nagy dolgozatot olvastam föl a nemzeti mítoszteremtő Arany Jánosról, Komjáthy Istvánról, Lezsák Sándorról, Jankovics Marcellről (megjelent a Tokaji Írótábor 2017-es A szó útja című évkönyvében), illetve Páskándi Gézáról, kit határon túl börtönöztek be 1956 után (megjelent a Tokaji Írótábor 2016-os, 1956 a magyar művészetben című évkönyvében). A Hordó-díj kritériuma a megkérdőjelezhetetlen életmű és a táborban, a táborért folytatott magas színvonalú tevékenység együtt-állása. Többek között emiatt, s (persze, kicsit talán az évente újrázott buzgó népdaléneklésekért is) kaptam meg a Hordó-díjat.
A Hordó-díj akaratlanul, de talán akarva felidézi a nemzeti imánkban megjelenő képet: a szőlővesszőkön csepegtetett nektárt. Miért teszi ez még őszintébbé az írótáborban folytatott beszélgetéseket?
Az utalás tudatos a világirodalom legszebb magyar Himnuszára, Kölcsey Ferenc Istent megszólító remeklésére. „Érttünk, Kunság mezejin/ Ért kalászt lengettél/Tokaj szőlőveszszejin /Nektárt csepegtettél.”
A túlparti Rakamaz Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nyájas síkvidékeinek lankás tartományához tartozik. A Tokaji Írótábor a nemes magyar irodalom, a legemblematikusabb magyar bor és az egyik legkedvesebb, legmagyarabb város auráját egyesíti magába, ahol minden és mindenki, a házigazda, Posta György polgármester, a táborunkra büszke helyiek szeretetének megannyi megnyilvánulásáig, a folyókat és a hegyeket bearanyozó nap szelíd pompájáig hű Himnuszunk szellemiségéhez.
Megidézve a tónusokat az idén augusztus 22-25-ig megtartott 50. Jubileumi Tokaji Írótábor hétköznapjaiból, a szabadtéri megnyitót elfújta a szél, elsodorta az eső, így Hoppál Péter államtitkár, a mindenütt jelen lévő kiváló elnök, L. Simon László József Attila-díjas költő, Posta György megnyitója és Rátóti Zoltán ihletett versmondás-sorozata a Rákóczi Pincébe szorult, de az ijedtséget elmosta Szentmártoni János Babérkoszorús költő, elnökségi tag pohárköszöntője és Makai Gergely, a Tokaj-Hétszőlő Zrt. birtokigazgatója hangulatos borbemutatója.
A tábor másik Jolly Jokere, Papp-Für János titkár hívta föl a figyelmünket többek között az esti Sütő András Káin és Ábel drámabemutatóra a Paulay Ede színházban, melyet Kis Domonkos Márk rendezett, szép sikerrel végződött első esténk fináléjaként.
A második napon Mezey Katalin Kossuth-díjas költő-író (A szabad újrakezdés illúziója, Irodalmi Intézmények, 1990-1992), Márkus Béla Széchenyi-díjas irodalomtörténész (Petíciók, polémiák, perpatvarok nyomában – Útikalauz, Cseres Tibor kiadatlan naplója a nyolcvanas évekből), Alexa Károly József Attila-díjas irodalomtörténész (Irodalomtörténeti jelenidő) kiváló, tartalmas, elgondolkodtató plenáris előadásai – L. Simon László moderátori irányításával – emlékeztettek arra, mennyire behatárolta a hetvenes-nyolcvanas években a valódi irodalom mozgásterét a legendás három t-s – támogat, tűr, tilt – világ megannyi látható és láthatatlan tilalomfája.
Ezután a millenniumi emlékparkba siettünk, ahol L. Simon László beszéde után a kádárkori ellenzékiség egyik emblémaalakja, Lezsák Sándor József Attila-díjas költő, a Magyar Országgyűlés alelnöke leplezte le Fekete Gyula domborművét, Pető Hunor Munkácsy díjas szobrászművész alkotását. A tábor egyik leghűségesebb, korán elhunyt tudósítója, Antall István, a legendás rádiós arcmását Pogány Gábor Benő Munkácsi díjas szobrászművész készítette el, s Völgyi Tóth Zsuzsa a Kossuth Rádió szerkesztő-műsorvezetője idézte föl a felejthetetlen Antall Pista, „Pityke” alakját.
Délután Szentmártoni János elnökletével hallottunk három remek előadást. Kelemen Erzsébet József Attila díjas költő Trianonról, a nemzeti identitás jelenkori nagyságairól prelegált (Az irodalom szerepe napjainkban a magyar nemzeti identitás formálásában és erősítésében). Bertha Zoltán József Attila-díjas irodalomtörténész a küldetése, a „harangzúgásos” magyar irodalomról (Harangzúgásos magyar irodalom). Soltész Márton (az egyik idei Írótábor-díjas) pedig az 1986-os lázadó hangnemű írótáborról tartott előadást, melynek következtében 1987-ben a Kádár-Aczél kurzus lefújta az írótábort. (A tokaji írótábor a története az 1986-os tanácskozás tükrében). S utána Bertha Zoltán kérdéseire válaszolva mutatta be A tokaji írótábor tanácskozása 1986 – VALÓSÁG, ELKÖTELEZETTSÉG, KÖZÉLETISÉG című kiváló kötetét Soltész Márton, amely a Magyar Napló és a Tokaji Írótábor gondozásában látott napvilágot. Az esti borkóstolón részletesebben mutatkozott be Makai Gergely borász, a Tokaj-Hétszőlő ZRT birtokigazgatója. Tőle kaptuk ajándékba mi, díjazottak a zárónapon a hordó díjhoz stílszerűen illő gyönyörű díszcsomagolásos hatputtonyos tokaji aszút.
S ez a személyes, a nemzet gondjait féltő őszinteség és szókimondás jellemezte a harmadik napon a fáradhatatlan moderátorként is működő elnök, L. Simon László, négy Babérkoszorús költő, Kukorelli Endre, Petőcz András, Turczi István, Zalán Tibor részvételével lezajlott plenáris vitafórum (Egy irodalmi nemzedék a rendszerváltás forgatagában – Örökségműhely kerekasztal-beszélgetés) mellett az éjszakába nyúló, szelíden okos szavú borozgatások, végeláthatatlan viták, a Bodrog és a Tisza partján folytatott peripatetikus séták sorát is. Színesítette a programot a Magyar Kultúra magazin folyóirat-bemutatója Bonczidai Éva főszerkesztő közreműködésével. S felforrósította a hangulatot a korábbi évek Hordó-díjasainak felolvasása. Bene Zoltán és Csender Levente elbeszéléssel, Iancu Laura, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán, Kürti László, Lázár Balázs Rózsássy Barbara, Szentmártoni János, Végh Attila, Vörös István, Zsille Gábor versekkel mutatkozott be Sturm László irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő (Kortárs) humoros, szellemes moderátori irányításával.
Az utolsó délelőttön három remek elméleti szakember tárta elénk, hogy a rendszerváltozás után az írók élete sem vált fenékig tejföllé. A könyv és folyóirat-kiadás már-már korlátlan lehetőségeit megkeseríti a vadkapitalizmus, a terjesztés elégtelensége, s leginkább az olykor vissza-visszatérő, egyre ravaszabb baloldali liberális totalitarianizmus, amely többször is megszakította a jobboldali kormányok alatt elindult kedvező folyamatokat.
Mindezekről Máté evangéliumának szellemében (Legyen a te szavad igen igen, nem nem, Ami ezen fölül való az a sátántól való) tartott vastapsot kiváltó előadást mindhárom szereplő. Horváth Júlia Borbála antropológus (A szociográfia szerepe a kádár rendszer lebontásában és a valóság megismerésében), Stumpf István, a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke (Jövőkép, tudomány, politika), s Borvendég Zsuzsa (A velünk élő szocializmus a magyar kultúrában) az újkori történettudomány jeles tudósa.
Arról se hallgassunk, hogy minden este remek zenekarok húzták a talpalávalót, e koncerteken nem csak a helyi és az írótábori ifjak, hanem mi, vének is táncra perdültünk a Főtéren Posta György polgármester és Papp-Für János Bella István díjas költő, a tábor titkára vidám biztatását megfogadva. Sajnos, a remek Vintage Dolls jazz-formáció hangversenyét elfújta, elmosta a hétfői vihar, ám a Sárik Péter, Fonay Tibor, Gálfi Attila Trió és a Pély Barna Band megtartotta műsorát. Az utolsó esten az Eleven Költők Társasága (Keleti András, Kohánszky Roy, Máté Szabolcs) játszotta el kortárs költők megzenésített verseit. Magyarán az egész tábort meghatározta a szerkesztő úr kérdésébe foglalt őszinte személyesség.
E bensőségesen, emelkedetten, elegánsan baráti stílusban avatta föl Pogány Gábor Benő Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását Stumpf István, a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke táborunk büszkeségében, az írók emlékparkjában, amely a kilenc múzsa egyikét, Polühümniát ábrázolja. Ez a nőalak került a jubileumi, az 50 Tokaji írótábor pólójára is. S ugyanitt emlékezett Sáray László, a legendás Sáray Laci, Bánffy Miklós-díjas művelődésszervező, az írótábor korábbi titkára, mind az ötven találkozó szervezője, fáradhatatlanul aktív résztvevője Hubay Miklósra, valamint Oláh János költő fia, Lackfi János költő, megboldogult barátunk, Oláh János felesége, Mezey Katalin költő és leánya, Oláh Katalin, szobrászművész, (utóbbi az emlékpark számos domborművének alkotója) Oláh Jánosra. A tábor két felejthetetlen alakjának emlékére az emlékezők fát ültettek a gimnázium melletti gyönyörű emlékparkba, ami a jubileumi táborozás egyik legmeghatóbb, bensőségesebb pillanata volt. Az irodalmi műveket Gáspár Tibor színművész szólaltatta meg.
S végül Koncz Zsófia miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője avatta újra a gyönyörűen megújított, új köntösbe varázsolt emlékparkot. S ez a közvetlen, magyarosan baráti tónus még a díjak átadását is átitatta.
A Magyar Írószövetség legifjabbaknak járó Debüt-díját Fehér Csengének, Gál Jánosnak és Szeder Rékának ítélték oda, ők mostantól fogva a Magyar Írószövetség tagjai.
A jubileumi írótábor egyik szenzációja Soltész Márton irodalomtörténésznek, A tokaji írótábor tanácskozása 1986-című kiváló kötete, mely magyarázza, miért tiltotta be a hatalom a következő évi írótábort. A könyv írója, alkotó szerkesztője idén megkapta a Tokaji Írótábor díját, s hamarosan befejezi a Tokaji Írótábor 50 évéről szóló nagymonográfiáját. Amikor társaimmal a Széchenyi díjas irodalomtörténésszel, Szakolczay Lajos Nagyhordó-díjas doyen-nel, Jónás Zoltán előadóművésszel és televíziós rendezővel, Salamon Konráddal, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem történészprofesszorával, a Magyar Tudományos akadémia doktorával, s jómagammal, Pósa Zoltán József Attila-díjas író, költő, irodalomtörténésszel, a Keresztény Kulturális Akadémia rendes tagjával átvettük a díjat L. Simon László költő-táborelnök, Szentmártoni János, Bertha Zoltán, Papp-Für János laudációja után Koncz Zsófia miniszterelenök-helyettestől, a térség országgyűlési képviselőjétől, és Stumpf Istvántól, a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökétől, utóbbi kedvesen megjegyezte: rajtad nem látszik a hetvennégy év. Biztosan jó sok tokaji bort ittál.
És L. Simon Laci a tábor baráti tónusához illő keresetlenséggel az ünnep utáni első pillanatban aggódva megkérdezte kettőnktől, Kelemen Erzsébettel, az egyik tavalyi Hordó-díjas költőtől: gyerekek, ugye szép a póló is?
Személyesen Ön milyen munkáihoz kapott ihletést a Hegyalján?
A Trianon (2020. Coldwell Könyvek) című vers, próza- és tanulmánykötetem Isten áldja meg a magyart című esszé-novellájában együtt idézem, dédnagybátyám, Pósa Lajos és felvidéki rokonaim faluját, Nemesradnótot, s az egész határon inneni és túli Felföld, Felvidék auráját.
A Lila tricikliturgia (2017 Széphalom Könyvműhely) című mesésen szürreális regényem egyik vissza-visszatérő helyszíne Tokaj, ebben álomszerűen stilizálva, megörökítem a tokaji vár elpusztulásának rémképét is. Ezek már megjelentek.
Most írom az Önreflexiók, avagy Vaskori tekercsek a remény országában című önéletrajzi regényemet, melynek egyik gyermekkoridéző fejezetében afféle versprózában idézem meg tokaji és erdőbényei emlékeimet. S az autobiográfia felnőttkori szakaszában megjelenítem a Tokaji Írótábort is. Nem teheti ezt másként egy jubileumi Tokaji Hordóval kitüntetett író, ki a tábor keresztény, nemzeti szellemiségének jegyében akarja megírni azt, hogy itt és most, 2010 óta válaszúton vagyunk. 2010 óta Magyarország a normalitás, a béke szigete, a vaskorban a remény országának számít.
(Molnár Pál, Gondola/Présház/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
