48 órás tűzszünet kezdődött Aleppóban

Oroszország közbenjárásával helyi idő szerint csütörtök nulla óra 1 perctől 48 órás tűzszünet kezdődött az észak-szíriai, heves ostrom alatt álló Aleppóban – közölte az orosz védelmi minisztérium.

A tájékoztatás szerint a fegyvernyugvás célja, hogy gátat vessenek a fegyveres erőszaknak és stabilizálják a helyzetet.

A tárca nem közölte, kik között köttetett a megegyezés.

Moszkva a csütörtökre virradó éjszaka megjelent dokumentumban azzal vádolta az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet szíriai szárnyának számító al-Nuszra Frontot, hogy Aleppó több városnegyedét rakétavetőkkel támadta meg és a várostól délnyugatra páncélos járművek segítségével offenzívát indított.

A Bassár el-Aszad szíriai elnök vezette damaszkuszi kormányzat egyik legfőbb szövetségese Oroszország, amely katonailag is támogatja a felkelőcsoportok ellen harcoló szíriai kormányerőket.

Moszkva és a szíriai felkelők oldalán álló Washington közbenjárásával február végén az egész országra kiterjedő fegyvernyugvás lépett életbe Szíriában. Ez nem vonatkozott viszont az ENSZ által terrorszervezetként nyilvántartott csoportokra, így az al-Nuszra Frontra és az Iszlám Államra.

A tűzszüneti megállapodást sorozatosan felrúgták a felek. A leghevesebb harcok az ostromgyűrűbe zárt Aleppónál alakultak ki.

A fegyvernyugvás megsértése és a harcok ismételt kitörése miatt a szíriai felkelők képviselői kivonultak az ENSZ égisze alatt Genfben megrendezett szíriai béketárgyalások legutóbbi, áprilisi fordulójáról.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »