425 szavazaton múlt a kétharmad

A 24.hu cikke szerint mindössze 425 szavazaton múlott, hogy ne legyen meg a Fidesznek az újabb kétharmada. Ha a miskolci és budakeszi körzetben ellenzéki győzelem született volna, nincs meg a kétharmad. Ehhez mondjuk koordináltabb ellenzéki indulás és kevesebb kamupárt kellett volna. Ehhez az ellenzéknek jobban kellett volna koordinálnia a miskolci 1-es és a budakeszi körzetben, ahol a kormánypárti és a legesélyesebb jelöltek közt 127, illetve 296 szavazatnyi különbség maradt szombatra.

Az alacsony számokat az okozta, hogy múlt hét szombaton keverték be a magyarországi lakcímmel rendelkező, de külföldön élő, valamint az átjelentkezett szavazók voksait az adott szavazókörzetekbe.

A lap szerint jól látszik, hogy a külföldön élő magyarok nem nagyon voksoltak a kormánypártra, míg a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyarok (akik csak pártlistára szavazhatnak) a leadott 224 ezer levélszavazatból 216 ezret a Fidesznek adtak.

A lap úgy látja, ha ebben a két körzetben az ellenzéki pártok jobban koordináltak volna egymással bal és jobboldalon egyaránt, valamint a kamupártok indulóit is ki lehetett volna valahogy szűrni, akkor a Fidesz csak 132 mandátumhoz jut, amivel nincs meg a parlamenti kétharmada.

A 24.hu cikke szerint ugyanakkor a Fidesz készülhetett erre a szcenárióra is, ugyanis idén lehetett először a nemzetiségeknek kedvezményes kvótán keresztül parlamenti mandátumot szereznie – vagyis nem 93, hanem csak 92 országos listás mandátum volt. Ezt pedig Ritter Imre, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának nemzetiségi jelöltje vitte, aki civilben fideszes polgármester-jelölt volt 2010-ben Budaörsön, de ma is Fidesz-tag. (Ritter 26 ezernél több szavazatot kapott, a kedvezményes mandátum megnyeréhez 23 ezernél egy kevéssel több voks elég volt.)

A cikk szerint “a Fidesz-KDNP a magyarországi lakcímmel rendelkezők szavazatainak 47,36 százalékát begyűjtve ért el kétharmados többséget, de a határon túli levélszavazatokkal együtt sincs meg végül az 50 százalékos szavazataránya. A kétharmadhoz azonban ez is elég volt – csakúgy, mint 2014-ben, amikor a belföldi szavazatok 43,55 százaléka vezetett ide” – summázza a 24.hu a választást.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »