420 milliárdot költött sportra 2021-ben az állam

420 milliárdot költött sportra 2021-ben az állam

A legnagyobb tételeket nézve megállapítható, hogy a versenysport viszi a prímet.

Évről évre egyre több pénz áramlik a sport területre, ennek még a koronavírus-járvány sem tudott keresztbe tenni. A költségvetésből 272,6 milliárd forint ment sportcélokra. A pénz 55 százaléka, vagyis 149,3 milliárd forint működéssel összefüggő célokat szolgált, a további 123,3 milliárd forint pedig valamilyen beruházást, fejlesztést jelentett – írja az mfor.hu.

A 24.hu azt írja, az Orbán-kormány a versenysportot kezeli kiemelten, bár korábbi érve éppen az volt, hogy minden sportra költött forint duplán megtérül az egészségügyi megtakarításban. A három legnagyobb sportköltés tavaly:

  • 75,9 milliárd forint ment az „új budapesti multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok előkészítésére és megvalósítására”,
  • 37,6 milliárdot költöttek a „sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő feladatok támogatására”,
  • 31,9 milliárdot pedig a Nemzeti Sportközpontokra fordítottak.

A gazdasági portál azt írja, a tömegsportra, a gyerekek sportolási lehetőségeire összesen 23,1 milliárdot költöttek, ami a teljes tavalyi kiadások 8,4 százaléka volt. A versenysportnak a költségvetés mellett 2011 óta komoly előnyt jelent a céges sporttámogatás. A költségvetés zárszámadása szerint tavaly sem ment százmilliárd forint alá az az összeg, amelyet az államkassza helyett taotámogatásként fizettek, 2021-ben 147,4 milliárd forintnyi bevétel hiányzott az államkasszából tao jogcímén. Ezzel és a közvetlen költségvetési kiadásokkal összesen 420 milliárd forintot áramoltattak sportra.

Nyitókép: Facebook/Puskás Aréna

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »