40 évvel ezelőtt érte el a Mars felszínét az életet kereső Viking-1 űrszonda

A bolygó-, s benne a Mars kutatásának jelentős sikerét könyvelhették el 1976. június 20-án, azaz pontosan 40 évvel ezelőtt, amikor az amerikai Viking-1 űrszonda sikeresen leszállt a felszínére és ott működőképes is maradt.

 

A űrkutatás fejlődése természetszerűen hozta magával a kutatók azon a vágyát, hogy az űrszondák ne csak a Föld környezetét, de a közelebbi és távolabbi bolygószomszédjait is elérjék és vizsgálják. Az 1960-as és 70-es években ilyen eszközközöket gyakorlatilag csak a két nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok tudott előállítani, s az űrkutatást is kettejük versengése határozta meg.

 

Olyannyira, hogy kevésbé kiforrott műszaki háttérrel rendelkező űrszondákat is az útjukra indítottak, csak azért, hogy azok elsőként érjék el pl. a Hold ill. a Mars felszínét. A műszaki hibák miatt  kísérletek többsége kudarccal zárult.

A Mars, hósipkával. Forrás: Nasa

 

A Mars felszínéről elsőként az amerikai Mariner-4 szonda készített felvételeket (21-et) 1964-ben július 15-én, amikor 9846 km távolságban repült el mellette. Négy évvel később 1969. július 31. és augusztus 5 között a Mariner-6 és Mariner-6 már több száz képet és mérést küldött a földre, beleértve a Mars két holdjáról (Phobos, Deimos) készült felvételeket is. A sorozat 9-ik tagja a Mariner-9 1971 novemberében érte el a Marsot, s annak első műholdja lett. A felvételein addig ismeretlen  részletek is feltűntek, mint a völgyrendszer, vulkánok.

 

A kezdeti kisérletek

 

A bolygó felszínére 1971 novemberében az orosz Marsz-3 ugyan leszállt, de ott alig 20 mp után elnémult. Az ugyancsak ekkor ideérkező Marsz-2 pedig becsapódott a Mars felszínére, tönkrement. Mint később azért, mert a leszálló egységek magasságmérője nem a marsi környezetre volt beállítva és azok későn kezdte meg a fékezést. 1974 februárjában a Marsz-4 műszaki hiba miatt elrepült a bolygó felett, a Marsz-5 sikeresen bolygó körüli pályára állt.

 

Kudarccal végződött 1974-ben a Marsz-6 és Marsz-7 útja is. Az előbbi elrepült a bolygó felett, utóbbi leszálló egysége pedig a felszínbe csapódott. Oka ugyanaz volt mint fentebb. Az oroszok bármennyire is szerettek volna elsők lenni, a céljukat nem sikerült elérni.

Viking a szerelő állványon. Felvétel: Science Society Picture Library / Europress / Getty

 

Az amerikai Űrkutatási Központ (NASA) 1969-ben határozta el azt, hogy a Mars felszínére űrszondát küld.  A Viking nevezett programra mai mértékben is jelentős támogatást, 1 milliárd dollárt kaptak. A biztosabb siker érdekében két szonda indítását tervezték, mindkettőben egy-egy leszállóegységgel. A keringő egységek feladata a felszín térképezése (kb. 50 m-es felbontással), a légköri jelenségek  (pl. hőmérséklet, vízpára és vízjég eloszlása stb.) megfigyelése és vizsgálata valamint a leszállóegységek számára kijelölt terület, leszállási pont pontosítása volt.

 

Ejtőernyős landolás

 

Lényegesen nagyobb érdeklődést váltott ki a leszállóegységek feladata, azokat az élet nyomainak keresésére „képezték” ki.  Az egységek egy 3,7 m átmérőjű, 2 m magas diszkosz alakú tartályban lettek elhelyezve, amelyből fékezést követően váltak le, hogy azután ejtőernyővel majd a talaj közelében rakéták segítségével lefékezve érjék el a felszínt.

 

Marsi kráter. Forrás: NASA

 

A talajt ért szerkezetek három 1,3 m magas, tányérban végződő lábon álltak. Ezek egy hatszögletű vázat tartottak, rajta a műszerekkel, kommunikációs és plutónium generátor alapú energiaforrással. Utóbbi azt biztosította, hogy az egységnek minden körülmények között biztosítva volt az energiaellátása. A Földdel kapcsolatot egy maximum 1012 bit/másodperc adatátviteli sebességet elérő rendszer biztosította.

Mintavétel

 

A Viking-1 az élet nyomainak keresésére szolgált műszerek mellett el volt látva egy mini eteorológiai állomással (ezt 1,6 méter magasan, az egyik láb tetején helyezték el),  egy gázkromatográffal egybeépített tömegspektrométerrel (a marsi légkör és talaj kémiai vizsgálataira) és egy panoráma-kamerával is. A talaj vizsgálatára egy 3 méterre kinyújtható ásókart állt a rendelkezésére, melyet mintavételre is használhattak.

Forrás: NASA

A Viking-1 1975. augusztus 20-án indult és 1976. június 19-én állt Mars körüli pályára. Az elnyújtott pályát úgy állították be, hogy a felszínhez legközelebbi pontját a  tervezett leszállási övezet fölött érte el és fényképezhesse azt. Az irányító központ mérnökei az innen kapott felvételek alapján választották ki a leszállási pont helyét. A leszállóegységet 1976. július 20-án választották le a szondáról, s az nem sokkal később simán landolt a Mars felszínén, a Chryse-síkság délnyugati részén.

Az első marsi panorámakép

 

A szonda rendszerének és műszereinek bekapcsolása, életre keltése után felvételek százait küldte el,  közöttük az első panoráma képet is. A mérésekből kiderült az, hogy marsi égbolt rózsasín, talaja pedig rozsdabarna.

 

Forrás: NASA

Az élet nyomait kutató vizsgálatok abból indultak ki, hogy ha van élet a Marson, akkor az nagy valószínűséggel a talajban lehet, ott lehet olyan nedvességtartalom, amely biztosíthatja organizmusok létfenntartását. A kísérletek így elsősorban a talaj, az abból vett minták vizsgálatára összpontosultak. Azzal, hogy azokat a hibák és véletlen szerepét csökkentésére többször megismételték.

 

Az ún. hőbontáson alapuló  kísérlet abból indult ki, hogy az esetleges marsi élőlények anyagcseréjének szén-dioxidja lehet az alapja.   A talajmintákat 15-17 C°-on működő inkubátorba helyezték majd radioaktívan jelzett szén-dioxid, illetve szén-monoxid gázt fújattak be. Ezután  öt napig tenyésztették a mintát (néhány próbánál xenonlámpával is világították). Zárásul 625 C°-ra hevítették fel azt vizsgálva, hogy a keletkező gázokban előfordul-e a radioaktívan jelölt molekula. A kísérletsorozat során pozitív és negatív eredmény egyaránt előfordult.

A Mars felszíne. Forrás: NASA

A radioaktív tápoldatos kísérlet abból a feltételezésből indult ki, hogy a marsi élőlények, ha vannak, akkor képesek a szerves anyagok lebontására és a szén kivonására. A talajmintához ezúttal marsi légkört engedtek, a talajt pedig radioaktívan jelzett tápoldattal kezelték, azzal a céllal, hogy a talajban esetleg levő élőlények abból táplálkozzanak. A 11 napos „tenyésztéstől” azt várták, hogy az inkubátor légkörében majd folyamatosan emelkedik a radioaktivitás.

Élőlény vagy kémiai reakció

Ez azonban csak a kísérlet az első két órája alatt következett be, azt követően semminemű változás nem történt. A kutatók szerint elképzelhető, hogy volt élőlény, amely gyorsan elpusztult, de nem zárták ki azt sem, hogy a sugárzás kémiai reakciók miatt is emelkedett.

A bolygó felszíne. Forrás: NASA

A gázcserélődési kísérletek arra a kérdésre próbáltak választ keresni, hogy van-e ott olyan élőlény, amely belélegzi a marsi légkört, majd átalakítva azt, másmilyen gázt bocsát vissza a légkörbe. A mintákat, az inkubátor légkörének változását gázkromatográffal figyelték. A többször ismételt kísérlet az előzőekhez hasonlóan pozitív és negatív eredményeket is hozott, ami kémiai folyamatokra is utalhatott.

Marsi felszín. Forrás: NASA

Felemás eredmény

Összefoglalva, a Viking Marsi élet kimutatására vonatkozó programja felemás eredménnyel zárult. Nem tudta egyértelműen bizonyítani azt sem hogy nincs, de azt sem hogy van. Ezt leszámítva a szonda működése egyértelműen sikerese volt. A tervezett három hónap helyett hat éven keresztül, 1982. november 8-ig működött.

A számos felvétel mellett folyamatosan figyelte a légköri, meteorológiai jelenségek változásait, észlelt egy marsrengést is. A keringő egység pályakorrekciós hajtóanyag kifogyása eredményeként korábban, 1980. augusztus 7-én  fejezte szintén sikeres programját.

 

Nyitókép: NASA

Forrás: Élet és Tudomány, urvilag.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »