35 idősotthont, gondozóházat fosztott ki a szlovák banda Magyarországon

A Békés megyei rendőrök korábban Komáromban fogtak el három szlovák állampolgárt, akik magyarországi szociális intézményekbe törtek be. Két társukat januárban Szlovákiában fogták el, február 26. óta pedig már Magyarországon vannak bűnügyi őrizetben – írta szerda reggel a kemma.hu.

2017 novemberében került előzetesbe két szlovák férfi és egy nő, akiket betöréses lopások elkövetésével gyanúsítanak. A Békés megyei rendőrök gyanúja szerint Magyarországon működő idősotthonokba, gondozóházakba törtek be, ahonnan a szociális intézményeket fenntartók és a gondozottak pénzét lopták el.

A békési nyomozók azonosították a csoport további két tagját is, akiket európai elfogatóparancs alapján a szlovák hatóság munkatársai január 11-én fogtak el Szlovákiában. Mindketten szlovák állampolgárok. P. Ladislavot és K. Zsoltot a Békés megyei rendőrök február 26-án, Rajkán vették át a szlovák hatóság képviselőitől.

A 48 éves P. Ladislav a 36 éves K. Zsolttal és a korábban elfogott M. Jozeffel 2017 áprilisa és júliusa között budapesti, napkori, kengyeli, újirázi, körösladányi, vésztői és tiszaalpári idősotthonokba tört be. Tiszaalpáron két ház udvaráról is loptak. Az egyik helyről a betöréshez használt eszközöket, létrát, csákányt, vascsövet, a másik udvarról két kerékpárt vittek el. Az intézmények többségéből több százezer forintot loptak el.

A 36 éves K. Zsolt a felsoroltak mellett Nyíregyházán, Érden, Kecskeméten, Győrben, Pécsett és Sopronban történt bűncselekményekben vett részt. A legtöbb esetben társaival nyugdíjas házakba, gondozási központokba törtek be, egy intézményből közel 3 millió forintot vittek el. Az öttagú társaság tagjai a nyomozás jelenlegi adatai szerint 35 helyen követtek el betöréses lopást, vagy annak kísérletét.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »