30 éves az Ökumenikus Segélyszervezet: "a Covid nagyvonalúvá tette a cégeket"

30 éves az Ökumenikus Segélyszervezet: "a Covid nagyvonalúvá tette a cégeket"

Lehel László elnök-igazgató az InfoRádiónak elmondta, mire fordítják a hozzájuk érkező adományokat, és azt is, hogy lehet most segíteni.

Az Ökumenikus Segélyszervezet szerdán tartott, immár hagyományosnak számító novemberi mézeskalácsszív-díszítő rendezvényén idén nemcsak a „szeretet.éhség.” országos adventi pénzadománygyűjtését indította el, hanem megemlékezett a szervezet megalakulásának 30. évfordulójáról is.

„Ilyenkor szoktuk elindítani a nagy mézeskalácssütésünket, amelynek a kicsúcsosodása advent első vasárnapja, ekkor indul a hagyományos adománygyűjtés. De

a telefonvonal más most is él, a 1353.

De az idei év valóban a 30. születésnap miatt is különleges” – fogalmazott Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója.

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */
ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,

Hírdetés

onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});

Arról is beszélt, hogy kik a kedvezményezettjei az adventi adománygyűjtésből befolyó segítségnek.

„Az Ökumenikus Segélyszervezetnek országos hálózata van, mi elsősorban családokkal és gyerekekkel foglalkozunk, ismerjük a közeget, az életkörülményeket, a gyermekek életkorát, tudjuk, hol kell beavatkozni, hol nem szükséges. Ennek alapján mondhatom, hogy pontos látleletünk van arról, kiknek kell a segítség.”

A gyűjtés az egész éves munka, a segélyezés mellett pedig a rendezvényekre, az intézményrendszerre is fordul, mert bár önkéntesekkel is dolgoznak, főállású munkatársaik is vannak.

„Ahhoz, hogy ez a munka jól menjen, és minőségben többet tudjunk nyújtani, mint ami csak az állami normatívából lenne finanszírozható, szükséges kiegészíteni a munkát, a támogatást tehát jellemzően az éves tevékenységünkre fordítjuk” – ecsetelte Lehel László.

Hogy a Covid hatására változott-e az adományozási kedv, a segítő szándék az emberekben, arról azt mondta, a társadalom és a cégek is nagyvonalú ajánlatokkal segítettek, felszerelésekkel jelentkeztek.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »