30 éve a FIDESZ képviselõk Kivonultak az Alsóházból

Bálványos, visszatekintés az elmúlt 30 évre.

Hírdetés

FIDESZ színeváltozása a vízlépcsőről.
Pozsgay Imre államminiszter 1988. szeptember 12-én fogadta a Parlamentben a FIDESZ képviselőit. A FIDESZ küldöttség tagjai Deutsch Tamás, Fodor Gábor, Németh Zsolt, Kövér László és Molnár Péter. Pozsgay Imre államminiszternek a vízlépcsőépítésről elmondták, hogy politikai kérdésnek tekintik az ügyet. Véleményük szerint azonnal le kell állítani az építkezést, és alapos – a tömegkommunikációt is bekapcsoló – társadalmi vita után népszavazásra kell bocsájtani a kérdést.
Az első Orbán kormány „Az Új Évezred Küszöbén „című program, gazdasági növekedés politikájával foglalkozó fejezetében az áll, hogy „ a bős – nagymaros – i erőműrendszer meg nem épült magyarországi részének az ügyét elsősorban gazdasági kérdésként kezeli.”
A 2010-es választásokat követően a FIDESZ környezetvédelmi, gazdasági, pénzügyi természetvédelmi, hajózási, politikai – stratégiai stb. okoknál fogva sem a Dunán, sem a Tiszán semmilyen vízlépcső megépítését elfogadni nem tudja. Erről a FIDESZ-KDNP frakció 2011. év elején politikai határozatot is elfogadott.
Az államközi megállapodás szerint a bősi termelés fele bennünket illet volna, míg a nagymarosi termelés fele északi szomszédunkat.
A bősi termelés a nagymarosi termelésnek durván a háromszorosa, így ugyan mi az Trianon előtti területünkből nem kaptunk volna vissza területet, de a területen termelt fehér-szénből igen, és többet, mint odaát maradt volna.
1990. június 4-én, a Fidesz képviselői még kivonultak a Trianon-emléknapról az Alsóházból.
A kerekasztal körül helyet foglalók egyben értettek egyet nem építünk vízlépcsőt.


Forrás:realzoldek.hu
Tovább a cikkre »