24. éve fuvarozással foglalkozó olvasónk a veronai tragédia lehetséges okairól

A veronai tragédia kapcsán többféle lehetőség merült fel a balesetet kiváltó ok gyanánt. A műszaki okokat kizárnám, mert nincsenek erre utaló nyomok. A korábban hallott, olvasott tűz nem lehet az oka a később bekövetkezett tragédiának, mert a jármű motorja hátul van, nem elől. A motortérben keletkező tűz hátul terjedt volna, de, mint az köztudott, a lángok elől lobbantak fel. Tehát a szemtanú valószínűleg másik buszt láthatott.

A durrdefekt (azaz hirtelen nyomásesés a gumiabroncsban) arról ismerszik fel a közlekedésben részt vevők számára, hogy gumidarabkák hevernek szanaszét a robbanás környékén. Mivel erre utaló nyomokat nem találtak, ezt is kizárhatjuk.

Tovább szűkítve a keresést, nem marad más hátra, mint a gépkocsivezető, aki a balesetet kiválthatta.

A több éves szakmai gyakorlattal rendelkező buszvezető biztos kézzel tudta volna a balesetet megelőzni vagy a következményeit enyhíteni. Gyanakodhatunk vezetés közbeni mikroelalvásra, de elalvásos balesetek esetén a vezető megpróbál pályán maradni, és a korrigálás jelei láthatók maradnak. Ennek az az oka, hogy az első idegen hangra felriad (a szalagkorlát fémes hangja biztosan felébreszti), és ellenkormányoz.

Véleményem szerint vagy rosszullét, vagy a vezetés közbeni halál játszhatott közre. Mire alapozom a feltevésemet? A kormány körüli hely szinte sértetlen, a buszvezető bennégett a buszban, azaz magatehetetlen volt.

Hírdetés

Nem mehetünk el szó nélkül a közszolgálati televízió és rádió (a kereskedelmiekkel nem foglalkozom) szenzációhajhász tudósításai mellett. Az M1-en arról tudósítanak, hogy a rendőrség nyomozást indított a fuvarozó cég ellen. Ezzel azt sugallják, mintha a cég szabályokat szegve vállalkozna. A valóság ezzel szemben az, hogy a rendőrség adatgyűjtést folytatott a teljes körű kivizsgálás érdekében. A helyszínre (telephelyre) kiküldött riporter szószátyár módon tájékoztat bennünket a cégvezető lelkiállapotáról, holott nem ez lenne a feladata.

A rádióban sem egy felkészült riporter kérdezi a szakértőt. Elhangzik a kérdés: "Okozhatta-e a balesetet a behúzott kézifék?"

Egy ilyen kérdést nem az autósiskolában, hanem már az autósóvodában is illik tudni. Tehergépkocsiknál, autóbuszoknál légféket használnak. A gépkocsi rögzítését ugyanezeknek a fékberendezéseknek a kézifékkel oldják meg.

Hová süllyed a közszolgálati tájékoztatás?! Annak idején az általános iskola alsó tagozatában (4.osztály) tanították a riporter helyes viselkedését…

Gerd Wiesler

Korábban írtuk: Veronai tragédia: talán sosem derül ki, miért történt a baleset


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »