Többet és előre – üzente Szili Katalin miniszterelnöki megbízott köszöntőjében a spanyolországi magyarok I. Összmagyar Találkozóján

A spanyol címerben szerepelő felirat, a Plus és Ultra, vagyis a többet és előre hívószavakkal köszöntötte Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a Madách Egyesületet a hagyományteremtő kezdeményezéséért, az Összmagyar Találkozón El Escorialban. A 2014 óta működő Madách Egyesület fiatal szervezetnek számít, de olyan nagy múltú diaszpóra közösség történetének egy újabb fejezete, amely széles körben tudja megszólítani azokat, akiknek fontos a magyar nyelv, a kultúra és a hagyomány Spanyolországban.

Az országos magyar szervezet, a Madách Egyesület a madridi helyi szervezettel közösen, a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával rendezte meg a valamennyi korosztályt lefedő, két napos találkozót, több mint száz résztvevővel a Madridhoz közeli, El Escorial melletti üdülőhelyen.

A Miniszterelnöki Megbízott kiemelte, hogy ‒ az első Összmagyar Találkozó Spanyolországban nagy esemény a modern diaszpóra-közösségek történetében. Köszönet érte a Madách Egyesületnek, Győri-Náray Bettina Enikő elnök asszonynak, Gyuricza Kata Sára főszervező asszonynak és köszönet a szervezetek vezetőinek és a magyar közösség aktív tagjainak, akik valamennyien ezt a hétvégét odaszánták, hogy együtt töltsék. Majd Szili Katalin hozzátette, hogy ‒ különösen fontos ez egy világjárvány által meggyötört időszakot követően, hogy közösségeink felé forduljunk, és új lendületet adjunk nekik. Megerősítsük azok belső kötéseit, ezáltal a közösség megtartó erejét.

Hírdetés

Tóth Katalin nagykövet asszony nyitotta meg az eseményt a Magyarország Madridi Nagykövetségének képviseletében, majd a szervezetek mutatkoztak be, mint a Zaragozai Magyarok ‒ Pannónia Magyar Egyesület, a MADACH – Costa del Sol, a Costa Blanca-i magyar találkozókat szervező közösség, a kasztíliai és leóni térség magyarsága és a  ma már szellemi hungarikumként jegyzett Pető-módszerrel foglalkozó, valenciai székhelyű Mica-Mino Konduktív Oktatás Egyesület.

A találkozó gazdag programot kínált a felnőttek és gyermekeknek egyaránt. A résztvevők köre elsősorban gyermekes családok voltak, akik Andalúziából, Aragóniából, Baszkföldről, Madridból, a Kanári-szigetekről, Kasztília és Leonból, Katalóniából, valamint Valenciából érkeztek. A program során Gyuricza Péter, a Visszidens-könyvsorozat szerzője vendégeivel közösen mutatta be a latin-amerikai magyarságról szóló spanyolnyelvű Remigrantes kötetet, amelyet Bényei Katalin, a Magyarország Barátai Alapítvány ügyvezetője köszöntött. Ezzel párhuzamosan színes gyermekfoglalkozásokon, majd magyar táncházban vettek részt a találkozó résztvevői Brum Alejandra, néptáncművész és tanárnak, valamint Tóth Gergely, a Complutense Egyetem nyelvi lektorának vezetésével.

Náray Bettina elnök asszony kezdeményezésére vállalkozói fórumot is hirdettek, amelyen szakmai előadásokon és tájékoztatón nyújtottak segítséget a Spanyolországban most változó vállalkozói szabályozás értelmezésében. Előadást tartott Köllner Aurora Hajnalka vállalkozó és a nagykövetség részéről Székely Edit vezető szakdiplomata is, mindezzel segítve a már működő és újonnan induló spanyolországi magyar vállalkozókat.

Az I. Összmagyar Találkozó szervezésében és lebonyolításában aktívan közreműködött Császár Ilma, a Kőrösi Csoma Sándor Program 2022/2023-as évének ösztöndíjasa is.  A szervezők már most készülnek a következő évi találkozóra, amelyet sorsolással tengerparti helyszínen valósítanak majd meg, lehetőleg még több résztvevővel.

The post Többet és előre – üzente Szili Katalin miniszterelnöki megbízott köszöntőjében a spanyolországi magyarok I. Összmagyar Találkozóján appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »