Molnár Dóra bronzérmet nyert 200 méter háton pénteken a római úszó Európa-bajnokságon.

A 16 esztendős magyar versenyző 2:09.73 perccel csapott célba, a szám másik magyar döntőse, Szabó-Feltóthy Eszter 2:10.23-mal negyedik lett.
A számot 2:07.13 perccel a hazai közönség kedvence, Margherita Panziera nyerte, aki ezzel megvédte címét.
A rajt után az olasz szinte azonnal ellépett a mezőnytől, a második és harmadik helyért végig nagy küzdelem zajlott, a két magyar úszó gyakorlatilag egymást előzgette a bronzéremért. Végül a tinédzser Molnár – aki az idei, hazai rendezésű világbajnokságon a hetedik volt ebben a számban, múlt hónapban pedig aranyat nyert a bukaresti junior Eb-n – szerezte meg a dobogós helyezést.
A vegyes zónában Szabó-Feltóthy rendkívül csalódott volt, könnyeivel küszködve szinte meg sem tudott szólalni. Molnár viszont érthetően elégedetten nyilatkozott, mivel második felnőtt világversenyén megszerezte első egyéni érmét. A csütörtöki nyitónapon a bronzérmes 4×200-as gyorsváltó tagjaként az előfutamban úszott.
„Nagyon örülök, hogy két nap után két érmem van, remélem, hogy a váltókkal még sikerül felállni a dobogóra. Úgy tűnik, ez az év nagyon bejött nekem, és bízom benne, hogy a következők is hasonlók lesznek” – mondta Molnár, aki a magyar küldöttség negyedik érmét nyerte a legendás római Foro Italicóban.
Eredmények:
női 200 m hát, Európa-bajnok:

Hírdetés

   Margherita Panziera (Olaszország) 2:07.13 perc
2. Katie Shanahan (Nagy-Britannia) 2:09.26
3. MOLNÁR DÓRA 2:09.73
4. SZABÓ-FELTÓTHY ESZTER 2:10.23


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »