A japán Rjuszuke Hamagucsi rendezte Doraibu mai ka (Drive My Car) című filmdráma kapta meg szombaton az amerikai Filmkritikusok Nemzeti Társaságának fődíját.

Hírdetés

A májusi cannes-i filmfesztiválon a film elnyerte a legjobb forgatókönyv díját és a nemzetközi filmkritikusok szövetsége, a FIPRESCI díját is megkapta. Japán a legjobb nemzetközi film Oscar-kategóriába nevezte. A közelmúltban pedig a filmnek ítélték a New York-i és a Los Angeles-i filmkritikusok díját is – idézte fel a Variety.com.
A filmdráma Murakami Haruki Férfiak nők nélkül című novelláskötetének egyik írása alapján készült. A háromórás alkotás egy színházi rendező és egy fiatal lány találkozása, akiknek a múltjukkal kell szembesülniük.
Az amerikai filmkritikusok társasága nemcsak a legjobb film díját ítélte oda az alkotásnak, hanem a legjobb rendezés és forgatókönyv díját is, a főszereplő Nisidzsima Hidetosi pedig a legjobb színész elismerését kapta.
Az amerikai Filmkritikusok Nemzeti Társasága (N.S.F.C.) nem válogat jelölteket a díjaira, a díjkategóriák első három helyezettjét egyszerre jelentik be.
A legjobb színésznő elismerését a Párhuzamos anyák című Pedro Almodóvar-filmben nyújtott alakításáért Penélope Cruz kapta.
Az operatőri díjat a The Green Knight című filmnek ítélték, a legjobb nem fikciós film pedig a Menekülés című animációs dokumentumfilm lett.
A Filmörökség-díjat Maya Cade-nek, Bertrand Tavernier-nek és Peter Bogdanovich-nak ítélték oda.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »