2020-ban 2020-an – Önkénteseket várnak Európa legnagyobb passiójátékába

2020-ban 2020-an – Önkénteseket várnak Európa legnagyobb passiójátékába

2020 önkéntest várnak a szervezők Európa legnagyobb passiójátékának előadásához, 2020. április 4-re a Papp László Budapest Sportarénába. Jelentkezni 12 éves kortól lehet az esemény honlapján.

Az európai keresztény közösségi kultúra egyik alapköve volt a minden településen húsvét előtt előadott passiójáték, olyannyira, hogy a mai európai színjátszás is ebből nőtte ki magát. 1945-ig szinte minden magyar templomi közösségnek önálló színjátszó társulata volt, amely előadta a passiót. A rendszerváltást követően csak néhány helyen éledt újjá ez a hagyomány.

A közösségek újjáépítésének alapkövei lehetnek az egy-egy település lakosságát megmozgató közösségi színjátékok, történelmi felvonulások, passiójátékok.

2020-ban ezek közül a Papp László Budapest Sportarénában 2020 önkéntes részvételével megrendezendő Passió 2020 Európa legnagyobb passiójátékává válhat. Az Aréna küzdőtere színpadtérré alakul, ahol Jézus életének utolsó napjait, óráit 2020 jelmezes közreműködő segítségével adják elő, egy 70 perces passiójátékban.

A játék a ferences szerzetesek passiójátszási hagyományára épül, amely megteremtette például a legendás Csíksomlyói passiót is. Ezek az előadások mindig a kor emberének szemével láttatják a kétezer évvel ezelőtti történetet.

A Passió 2020 hőse Jézus mellett egy mai huszonéves, pályakezdő fiatalember, aki saját kételyein, útkeresésén keresztül szemléli Jézus szenvedéstörténetét és jut el általa saját útjának megtalálásához.

Jézus élete és szenvedéstörténete a keresztény Európa történeti alapja. Megkerülhetetlen része Európa közös kulturális és szellemtörténetének is.

Hírdetés

A történetet az elmúlt két évben Pasaréten már láthatták nézők. 2020 Budapestje, 2020 Magyarországa, hívők és nem hívők közös játéka a Passió 2020. Az önkéntesek toborzásánál az életkor alsó korhatárán kívül sincs más kritérium, mindenkit szeretettel várnak a szervezők, aki szívesen részt venne a produkcióban. A Passió 2020 egyedülálló a magyar színjátszásban, Európa és a világ passiójátszásában, amely méltán válhat példaértékűvé az egész kontinensen. Jelentkezni 12 éves kortól lehet a passio2020.hu oldalon.

A szervezők örömmel fogadják, ha a jelentkező férfiak szakáll növesztését is vállalják. Szereplőket várnak: római katonáknak, római előkelőnek, jeruzsálemi asszonyoknak, férfiaknak, ifjaknak. Minden szereplőre három jelmezes próba vár és két előadás április 4-én, a virágvasárnap előtti szombaton, 15 és 19 órakor, a Papp László Budapest Sportarénában.

A közreműködéshez előképzettségre nincs szükség, bárki bekapcsolódhat, a fellépők számára a helyszínen korhű jelmezeket biztosítanak. Várnak családokat, baráti társaságokat, munkahelyi és vallási közösségeket is.

A darabot Meskó Zsolt írta és rendezi, Jézust György-Rózsa Sándor alakítja. A zenét a Kronos Quartet szolgáltatja.

Bővebb információ és a próbák időpontjai ITT találhatók.

Forrás és fotó: Családbarát Ország Nonprofit Kft.

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »