2018-ban indul a visegrádi négyek televíziója

Jövőre megkezdi működését a visegrádi csoport közös angol nyelvű hírtelevíziója – közölte az országcsoport fennállásának 26. évfordulója alkalmából sugárzott egyik műsorban Marcin Stefaniak, a lengyel közszolgálati televíziónak a közös projektért felelős megbízottja.

Felidézte: a visegrádi csoport (Csehország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia) tévéjének projektjét Jacek Kurski, a lengyel közszolgálati televízió vezérigazgatója tavaly szeptemberben a dél-lengyelországi Krynicában szervezett kormányfői találkozón ismertette.

Felidézte: a projekt meghirdetését Krynicában “rendkívül lelkesen” fogadta Magyarország.

Orbán Viktor miniszterelnök akkor azt mondta, hogy már 10-15 évvel ezelőtt szükség lett volna hasonló kezdeményezésre, és akkor a “posztkommunista médiavilágból hamarabb kikeveredhettünk volna” – emlékeztetett.

Stefaniak a magyar kormányfőnek azt a mondatát idézte szabadon, miszerint ha megadnak egy számlaszámot, másnap “a magyar állami televízió küldheti az őt illető részesedést”.

“Épp ennek alapján döntöttünk úgy, hogy a csatornát minél hamarabb meg kell alapítani” – fűzte hozzá Stefaniak, majd folytatta: szándékuk szerint a csatorna 2018-ban beindul.

“Sok komoly, nagyon professzionális partnerünk van, ezért arra számítunk, hogy ezt az időpontot betartjuk” – jegyezte meg.

Elmondta, hogy a napi 24 órán keresztül sugárzó tévé angol nyelvű lesz, amely “egyetemes befogadást” tesz lehetővé. A hírfolyamon és a publicisztikán kívül a programnak “társadalmi küldetése” is lesz, amelyet a V4-ek kultúráját, történelmét és művészetét bemutató, valamint az országcsoport gazdaságát és innovációképességét népszerűsítő műsorok töltik be.

A projektet a tagországok állami költségvetéseiből fedezik – emelte ki Stefaniak, hozzátéve: a piacon már meglévő konkurenciához hasonlóan járnak el.

“Az ilyen csatornákat kormánypénzből kell fenntartani, máskülönben elveszítik létjogosultságukat” – szögezte le, hozzátéve: arról kell tájékoztatni, ami lényeges, ami az adott országoknak államérdeke.

A visegrádi televízió projektjéről a krynicai csúcstalálkozó után Jacek Kurski is tárgyalt Budapesten Vaszily Miklóssal, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójával. Vaszily akkor úgy nyilatkozott: a magyar közmédia támogatja a lengyel felvetést, de annak kapcsán számos jogi és pénzügyi részletet még tisztázni kell.

A lengyel tévé elnöke a magyar közmédiának adott interjújában novemberben arról beszélt: a csatorna két éven belül létrejöhet, a projekt fő pillérei a magyarok és a lengyelek.

http://www.tvp.info/29083807/telewizja-v4-wspolny-projekt-grupy-wyszehradzkiej-maruszyc-w-2018-roku


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »