2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2.

2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2.

A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb fölénnyel nyerte meg a 2018-as választást, mint amire akár maga is számított. Ha megnézzük a választás előtti becsléseket, köztük az általam elkövetett előrejelzést is, látható, hogy a pártok támogatottsága nagyjából a várt sávokban mozgott, kivéve a Fideszét, amely jelentősen felülmúlta a várakozásokat. A kormánypárt lényegesen több szavazatot kapott, mint négy évvel ezelőtt, pedig a biztos győzelemhez valószínűleg a korábbi eredmény megismétlése is elegendő lett volna. A rendszerváltás utáni magyar politikában még soha nem nyert egy politikai erő háromszor egymásután, ráadásul ebből a három győzelemből számos tekintetben a mostani tekinthető a Fidesz legnagyobb sikerének.

Bővebben!

Hírdetés


Forrás:torokgaborelemez.blog.hu
Tovább a cikkre »