2014 óta százezer jazidi hagyta el Irakot

2014 óta százezer jazidi hagyta el Irakot

Az Iszlám Állam terroristái ezerháromszáz jazidit öltek meg. Az árván maradt gyerekek száma megközelíti a háromezret.

Az Iraki Kurd Regionális Kormányzat alapítványokért és vallási ügyekért felelős minisztériuma írásos nyilatkozatban osztott meg adatokat az Iszlám Állam terrorszervezet tagjai által 2014. augusztus 3-a óta elkövetett bűncselekményeivel kapcsolatban, amelyeket a többségében Szindzsárban élő yazidikkel szemben követtek el.

A közlemény, amely kiemelte, hogy a szóban forgó adatokat az ENSZ is megerősítette, hogy az Irakban az Iszlám Állam megjelenése előtti körülbelül 550 ezer fős jezidi lakosságból 360 ezer fő a szervezet támadásait követően belföldön vándorolt el más helyekre, és 100 ezren Irakot elhagyva más országokban kerestek menedéket.

A nyilatkozat emellett hozzátette, hogy az Iszlám Állam támadásainak első napjaiban 1293 jazidit öltek meg, a szüleiket elvesztő jazidi gyermekek száma pedig 2745 volt.

A tájékoztatóban ismertették, hogy Szindzsár körzetben, ahol a jazidik egy tömben éltek, eddig 71 tömegsírt és tucatnyi különálló sírhelyet találtak azóta, hogy a területet teljesen visszafoglalták a terrorszervezettől.

Hírdetés

A minisztérium közleményében ezen túlmenően arról számoltak be, hogy az Iszlám Álla  tagjai által elrabolt 6417 jazidit, köztük 3548 nő és 2869 férfi közül eddig csupán 3371-et tudtak kiszabadítani.

Az iraki vallási kisebbségek közé tartozó jazidik az Iszlám Állam támadásait megelőzően a Moszultól nyugatra található Szindzsár körzetben és Duhok tartomány különböző területein éltek.

A szervezet támadásait követően sok jazidi a Duhokban található sátortáborokba kényszerült menedéket keresni, míg néhányuk a Törökország által megnyitott táborokban telepedett le.

A kurd fegyveres milíciák szindzsári jelenléte, valamint amiatt, mert a körzetet a felszabadítás ellenére sem építették újjá, több ezer jazidi még mindig arra kényszerül, hogy sátortáborokban küzdjön a létfenntartásért.

TRT nyomán


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »