200 afgán és szudáni "menekült" vívott játékos dzsungelháborút Calais-nál

200 afgán és szudáni "menekült" vívott játékos dzsungelháborút Calais-nál

A vidám kulturális játék húsz ember sérülésével járt a helyi hatóságok tájékoztatása szerint csütörtökön került sor.

A rendőrség szerint egy embert meglőttek, többen késtől és gumibottól szenvedtek sérülést. Szemtanúk macsé

Más híradások több sérültről tudnak, a La Voix Du Nord nevű regionális lap már 57, köztük öt súlyos sérültről számol be, továbbá öt önkéntes és két rendőr sérüléséről van tudomásuk. Értesüléseik szerint több mint 250 rendőrt és 70 tűzoltót kellett kivonultatni a vadak miatt. Több sátor is leégett, egy adományokat kérő Twitter-sirám 250 leégett menedékre és több mint 500 fedél nélkülivé vált betolakodóra hivatkozva próbál pénzt és könnyeket kicsalni.

Összecsapásokra már korábban is került sor a feszült légkörű táborban, elsősorban afánok, szudániak, kurdok és szíriaiak közreműködésével. A márciusi afgán-szudáni például 19 sérültet eredményezett.

Betolakodók ezrei táboroznak ott arra várva, hogy a csatornalagúton teherautókon átcsempésszék magukat a multikulti ígéret földjére.

(RTRFI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »