1956 emlékére turnéznak a Pannon Filharmonikusok

1956 emlékére turnéznak a Pannon Filharmonikusok

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának jegyében a Délvidéken öt ünnepi koncertet ad a Pannon Filharmonikusok zenekar.

Koncertsorozatot ad az 1956-os forradalom emlékére a Pannon Filharmonikusok zenekar, az együttes a  déli kulturális övezet kiemelt helyszínein, többek között négy európai fővárosban lép fel október második felében. Október 18-án Ljubljanában, 24-én Szarajevóban, 25-én Zágrábban, 27-én Belgrádban koncerteznek, de nemzeti zenekarként a határon túli területeken is képviseli a magyar kultúrát. Utóbbi állomása Eszék, ahol 21-én az Eszéki Horvát Nemzeti Színházban lépnek fel, a 23-i nemzeti ünnepen pedig Pécsett, a Kodály Központban hallhatjuk őket. A turné az ’56-os Emlékbizottság európai ünnepi hangversenysorozatának része a forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából.

Kevés zenekar mondhatja el magától, hogy egy hét leforgása alatt négy fővárosba látogatva ad ünnepi koncertet – emelte ki Páva Zsolt, Pécs város polgármestere a Pannon Filharmonikusok évadnyitó sajtótájékoztatóján a hangversenysorozat jelentőségét hangsúlyozva, valamint hozzátette, szeretné, hogy Pécs érdemben legyen a kultúra központja a régióban. 

Az előadássorozat hangversenyein Bartók Béla és Liszt Ferenc művei hangzanak el, többek között a Bartók-év tiszteletére a zeneszerző honvággyal átitatott Concertója és az 1956-os műsorok elmaradhatatlan opusza, Beethoven Egmont-nyitánya, amely a forradalom zenei jelképe lett. A zágrábi emlékestre többek között  Liszt Ferenc XV. magyar rapszódiáját, Kodály Zoltán Magyar rondó című művét és Bartók Béla Divertimentóját viszik.

 A határon túli kulturális kapcsolatok építése, ápolása és elmélyítése évek óta fontos szempont a Pannon Filharmonikusok számára. Ennek részeként az együttes meghívására Horvátország vezető szimfonikus zenekara, a Zágrábi Filharmonikus Zenekar ad hangversenyt december 1-jén a pécsi Kodály Központban, márciusban pedig a Pannon Filharmonikusok utaznak a zágrábi Lisinski Hall meghívottjaként a horvát fővárosba egy hangverseny erejéig.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »