1956 – A megtorlás arcai

1956 – A megtorlás arcai

Azok a jogászok, akik az 1956-os forradalom utáni megtorlások során “a hivatás erkölcsi parancsát” követték a pártutasítással szemben, évtizedekre kiírták magukat a szakmából, volt, akinek segédmunkásként kellett dolgoznia – mondta a Kúria elnöke az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Darák Péter a forradalom hatvanadik évfordulója alkalmából a Kúrián tartandó szerdai tudományos konferenciáról azt mondta: céljuk, hogy elégtételt adjanak azoknak a jogászoknak, akik kiálltak a meggyőződésük mellett.

A Kúria elnöke hangsúlyozta, az 1950-es években elsődleges szempont volt, hogy megbízható emberek üljenek a bírói pulpituson, és ez az igény felülírta a szakmai elvárásokat: egyetemi végzettség nélkül, egyéves jogi akadémia elvégzése után is ítélkeztek emberek.

Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke kiemelte, hogy a politikai és a szakmai szempontok ütközésekor a végső szót a pártvezetés mondta ki.

Kutatásuk első lépéseként azon ügyészek, bírák életrajzát teszik közzé, akik részt vállaltak a megtorlásban, valamint azokét, akik visszautasították ezt.

Példamutató a diktatúrával szembeszegülő bírák kiállása

Példamutató ma is azoknak a bíráknak a kiállása, akik szembeszegültek a diktatúrával – hangzott el az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából Emlékezés és emlékeztetés II. címmel rendezett szerdai konferencián Budapesten, a Kúrián.

Polt Péter legfőbb ügyész a konferencián a Kúria, a Legfőbb Ügyészség, a Magyar Nemzeti Levéltár, a Veritas Történetkutató Intézet, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum, valamint a NEB összefogásával két éve elkezdődött kutatásokról szólva elmondta: mérföldkő az igazságszolgáltatás számára, hogy szembenézhet a jogot a jogtalanság szolgálatába állító időszakkal. Emlékezni és emlékeztetni kell arra, hol volt a jog és az igazságérzet, amikor szándékosan félreértették a büntetőjogot, semmibe vették a bírói függetlenséget, a hatalom összekacsintott az igazságszolgáltatással, és az egyetlen cél a könyörtelen megtorlás volt – fogalmazott.

A legfőbb ügyész felidézte, hogy Nezvál Ferenc igazságügy-miniszter a forradalom után összehívatta a bírákat és az ügyészeket, megkérdezte, ki vállalja a statáriális ítélkezést, és aki nem, azt másnap már elbocsátották.

A rendszerváltás után meginduló társadalmi megbékélés fontos részét alkotják a semmiségi eljárások, mert általuk ítéletben is kimondható, hogy a jogállamisággal ellentétesek voltak az 1956 utáni megtorló perek – hívta fel a figyelmet.

Ma is példamutató a diktatúrával szembeszegülő bírák kiállása az 1956-os forradalom utáni megtorlás időszakában – mondta Darák Péter, a Kúria elnöke.

A Kúria épületében márványtábla őrzi annak a 23 egykori legfelsőbb bírósági bírónak a nevét, akit az 1956-os forradalom után távolítottak el, és így nem vettek részt a statáriális ítélkezésben. Vannak köztük, akik a klasszikus bírói értékrend nevében utasították el a vérbíró szerepét, mások az 1950-es évek első felében törvénysértő, súlyos ítéleteket hoztak, de 1956 megérlelte bennük az elhatározást, hogy ilyesmiben többet nem vesznek részt. De még a fiatal, népi káderek között is voltak olyanok, aki képesek voltak ellenállni a párt és a bírósági vezetők utasításainak – idézte fel a főbíró az MTI-nek.

A dokumentumokból érezhető a hatalom könyörtelen szorítása, hogy milyen egzisztenciális kiszolgáltatottságban kellett életre szóló döntést hoznia minden legfelsőbb bírósági bírónak. Aki maradt, annak részt kellett vennie a törvénysértő statáriális ítélkezésben akkor is, ha polgári bíró volt. A hatalom kikényszerítette, hogy mindenki szem legyen a láncban – emlékeztetett.

Azoknak a bíróknak, akik részt vettek a statáriális ítélkezésben, jobbára töretlenül felfelé ívelő karrier jutott. Akik viszont a hatalom elvárásaival szemben is hűek maradtak hivatásuk alapvető értékeihez, azok jobbára egy életre a társadalom peremére kerültek. Már ahhoz is szerencse kellett, hogy valaki tíz-tizenöt évvel később vállalati jogtanácsosként visszatérhessen szakmájához – jegyezte meg.

A bírói értékrend csúcsán az ilyen példamutató magatartás áll, mely nem alkuszik meg a hatalommal, egzisztenciális fenyegetettségben is hű marad hivatása elemi normáihoz. Az 1956 utáni események azt is jelzik, milyen veszélyekkel jár, ha egy bírói szervezetet kívülről megfogalmazott elvárások szerint vezetnek – szögezte le a Kúria elnöke.

Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnöke az MTI-nek elmondta: a két éve megindult kutatássorozat célja, hogy méltó módon tisztelegjen az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő megtorlás áldozatainak emléke előtt, bemutassa a diktatúra örökségét és őszintén szembenézzen a múlttal.

Az egyik, 1956 arcai elnevezésű kutatási program célja, hogy bemutassa a forradalom és szabadságharc ismert és kevéssé ismert résztvevőit, érzékeltesse, milyen különböző életúttal, politikai meggyőződéssel rendelkező emberek találkoztak és fogtak össze a forradalomban, utána pedig miként ágaztak szét ismét ezek a sorsok.

A megtorlás arcai című projekt keretében feldolgozzák annak a csaknem száz ügyésznek, bírónak az esetenként nagyon magasra ívelő karrierjét, aki közreműködött a forradalom utáni 225 halálos ítélet meghozatalában. Rövid szakmai életpályájuk november 4-éhez kapcsolódóan kerül fel a NEB honlapjára.

A megtorlásban szerzett “érdemek” néhány évig még sűrűn visszaköszönnek a személyi anyagokban, kitüntetések, pénzjutalmak alapját képezik, a 1960-as évektől azonban egyre inkább kikopnak az önéletrajzokból, a hivatali minősítésekből – tette hozzá.

Vida Ferenc, a Nagy Imre-per bírája

A kutatások harmadik iránya egy, az 1956-os forradalom utáni megtorlásokkal kapcsolatos perkataszter elkészítése. A Magyar Nemzeti Levéltárban Mikó Zsuzsanna főigazgató vezetésével a vidéki pereket dolgozzák fel szisztematikusan. A forradalom után mintegy 26 ezer ember ellen indult eljárás a kifejezetten politikai indíttatású állam elleni bűncselekmények vádjával, de főként vidéken még sok olyan ügy lehet, amelyben köztörvényes bűncselekmény címén valójában a forradalomban való részvételt torolta meg a kommunista hatalom – jelezte.

Az 1956 utáni megtorlás célja a társadalom általános kriminalizálása volt, ráadásul egész családokat érintett, hiszen az ítéletek gyakran teljes vagyonelkobzással is jártak. Az igazságszolgáltatás ebben a fegyelmező, megtorló gépezetben az állambiztonság és a rendvédelem munkájára támaszkodva végezte el a párt által kijelölt penzumot. A NEB kutatásai a megtorlás teljes rendszerének széleskörű feltárására irányulnak – mondta az elnök.

Arra a kérdésre, hogy él-e még valaki az 1956-os forradalom utáni vérbírók, ügyészek közül, a NEB elnöke úgy fogalmazott: nem ez a kutatás fő iránya, de tudomása szerint valószínűleg még igen.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »