190 ezer új típusú őstermelő igazolványt adtak ki eddig

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szeptember végéig 190 ezer új típusú őstermelő igazolványt adott ki a július végéig igényelőknek – közölte a köztestület hétfőn az MTI-vel. A tájékoztatós szerint azok az őstermelők, akik igényelték, de valamilyen technikai ok miatt még nem kapták meg igazolványaikat, a NAK falugazdászaitól kaphatnak információt.  Az agrárkamara hangsúlyozza: az új igazolvány védett a hamisítás ellen, hozzájárul a tisztességes versenyhez, öt évig hatályos, és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal nyilvántartásában szereplő őstermelőre vonatkozó adat elérhető a hatóságok számára a kártya adattároló chipjén.

A 190 ezer új igazolvánnyal rendelkező őstermelőn kívül év végéig a mintegy 100 ezer régi, papír alapú igazolvánnyal rendelkező őstermelőnek is igényelnie kell a kártyát, ha 2017. január 1-jétől őstermelőként, jogfolytonosan kívánja folytatni tevékenységét – hívja fel a figyelmet a kamara.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »