1,6 milliárd forintért vásárolt az állam a Mentőszolgálatnak

1,6 milliárd forintért vásárolt az állam a Mentőszolgálatnak

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kormányzati forrásból 1,6 milliárd forintért vásárolhatott új eszközöket – jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden, Budapesten.

Kásler Miklós a mentéshez szükséges eszközök átadásán azt mondta, a kormány mindig kiemelt figyelmet szentelt a mentőszolgálat fejlesztésén túl az ott dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülésének.

Úgy fogalmazott, a mentőszolgálat mindig úttörő volt a fejlesztésekben, és gondolkodásának középpontjában mindig az emberen, az elesetteken való törődés állt.

Hírdetés

Mint mondta, 2010 óta a kormány folyamatosa fejleszti a mentőszolgálatot, az elavult mentőállomásokat felújítja és újakat építenek. 2010-ben 231 mentőállomás volt országszerte, azóta 31 új mentőállomás épült – ismertette. Hozzátette: a mentőgépkocsik beszerzése is folyamatos 2010 óta.

A mentőautók felszereltsége is elengedhetetlen a jól működő mentéshez, ezért 1,6 milliárd forint értékben új eszközöket vásárolhatott a mentőszolgálat. A defibrillátorok, lélegeztetőgépek, infúziós pumpák és egyéb eszközök a kor színvonalának megfelelőek – emelte ki a miniszter. 

(MTI nyomán)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »