1,6 ezreléknyi alkohol volt a gázoló vérében, a baleset után agresszíven viselkedett

1,6 ezreléknyi alkohol volt a gázoló vérében, a baleset után agresszíven viselkedett

A négy halálos áldozatot követelő, vasárnap esti baleset okozójának vérében 1,6 ezreléknyi alkoholt mértek. A gázoló a balesetet követően agresszíven viselkedett a rendőrökkel és a mentősökkel – tájékoztatott Hamran István országos rendőrfőkapitány.

Hamran szerint a férfi a megengedett többszörösével hajtott. „Az alapján, amit láttam, nincsenek nyilvánvaló féknyomok” – mondta.

A balesetben négyen elhunytak, további három személy állapota pedig kritikus, az életükért küzdenek a kórházban.

„Néhány polgártársunk taníthatatlan, a rendőrség minden bizonnyal szigorúbb büntetést fog kiszabni. Az elkövetőt a helyszínen elfogták, az utast könnyű sérülésekkel szállították kórházba, azóta pedig már kiengedték” – tájékoztatott Hamran.

Hírdetés

A rendőrfőkapitány szerint a balesetet okozó férfi utastársa is alkoholt fogyasztott, az ő vérében egy ezreléknyi alkoholt mértek.

„Ha valaki ilyen állapotban volán mögé ül, nem csoda, hogy elveszíti uralmát a jármű felett. Megdöbbentő, hogy egy sofőr képes egy ilyenre, ezt követően pedig még agresszívan viselkedik a rendőrökkel és az egészségügyi dolgozókkal” – fűzte hozzá.

Hamran elmondta, a Zochova buszmegállónál rendszeresen ellenőrzik a járművek sebességet, és szondáztatják a vezetőket. Hozzátette, a tragikus balesetről a biztonsági kamerák felvételt is rögzítettek.  „Súlyos büntetések lesznek, ez nyilvánvaló” – zárta.

Mint ismert, Pozsony belvárosában vasárnap nem sokkal 22:15 óra után egy személygépkocsi belehajtott egy Zochova utcán található megállóba. A balesetnek négy halottja és hat sérültje volt a mentőszolgálat munkatársai szerint. A rendőrség arra kéri a Pozsony központjában történt tragikus baleset szemtanúit, hogy jelentkezzenek. A körülményeket jelenleg vizsgálják, forgalomkorlátozások is érvényben vannak. A rendőrség felszólította a polgárokat, hogy lehetőség szerint alternatív útvonalon közlekedjenek Pozsonyligetfalu (Petržalka) felé. 

(Denník N)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »