14. alkalommal várta a Tenkes-hegy Fehér Asszonya a Pécsi Egyházmegye zarándokait

14. alkalommal várta a Tenkes-hegy Fehér Asszonya a Pécsi Egyházmegye zarándokait

A Pécsi Egyházmegye egész területéről érkeztek hívek május 7-én Máriagyűdre a tizennegyedik alkalommal megtartott egyházmegyei gyalogos zarándoklat keretében.

A felkelő nap sugarai nem kápráztatták el a szemeket; borús, esőre hajló reggelre ébredt Pécs. Az időjárás mégis kegyes volt, lehetővé tette a zarándoklat megtartását. Hívek, lelkipásztorok, a Pécsi Egyházmegyei Karitász, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat képviselői, az egyházmegye cserkészcsapatainak tagjai, ismerősök és egymás számára ismeretlenek, gyermekek, fiatalok, középkorúak és idősebbek köszöntötték egymást kora reggel a gyülekező hagyományos helyszínén, a II. János Pál útján.

A zarándoklat úticélja a Pécstől mintegy 25 kilométer távolságra fekvő Máriagyűd, Magyarország egyik kiemelt jelentőségű Mária-kegyhelye volt. Felföldi László pécsi megyéspüspök maga is rendszeres résztvevője zarándoklatoknak, ám főpásztorként ez volt az első hívekkel közös gyalogos zarándokútja Pécsről Máriagyűdre.

Indulás előtt rövid köszöntő hangzott el, amelyben a főpásztor a zarándoklat legfontosabb céljáról, a belső békéről beszélt, melyet – mint fogalmazott – nekünk, magunknak kell megteremtenünk a zarándokút során.

A mintegy ezer főt számláló zarándoksereg – a koronavírus-járvány miatti két év kényszerű szünetet követően – a pontos forgatókönyv szerint röviddel 7.30 után útnak indult a Gyűdi Szent Szűzhöz, Tenkes-hegy Fehér Asszonyához – ahogy a hagyomány szerint a helybéliek nevezik a Szűzanyát –, hogy elébe tegyék szomorúságukat, fájdalmukat vagy hálájukat, megköszönve Szent Fiánál érettük tett közbenjárását.

A gyalogosok útnak indulása után alig egy órával, 8.30 tájékán a kerékpáros zarándokok is elindultak a pécsi székesegyháztól, hiszen már az is szokás ilyenkor, hogy vannak, akik két keréken teszik meg a máriagyűdi zarándoklatot. Idén 34-en indultak neki az útnak biciklivel.

Az utat végig rendőrök biztosították. Amerre a zarándokok tömege hömpölygött, megbámulták a feszület és a zarándokzászló mögött haladó híveket, vagy épp integettek nekik, mialatt ők csendben, imádkozva vagy éppen zarándoktársaikkal beszélgetve rótták a kilométereket. Az út során több helyen csatlakoztak hívek a zarándoklathoz, ki egyénileg, ki csoportosan. Volt, akinek élete első zarándoklata volt ez, de gyakorlott zarándokok is voltak szép számmal.

A test és lélek frissítésére két helyen volt lehetőség, elsőként Szalántán, majd a Tenkes Csárdánál. Több mint hat óra úton lét után már látni lehetett a máriagyűdi bazilika páros tornyait.

A tervezettek szerint 14 óra körül érkezett meg a menet eleje, hogy aztán 20–25 percen át áramoljanak be a megfáradt zarándokok a kegyhelyre.

A templom előtti téren Keresztes Andor plébános fogadta a főpásztort és a híveket.

Hírdetés

A zarándokok, akik ekkor már mintegy 1500-an lehettek, közös imádságban mondtak hálát a megérkezés kegyelmi ajándékaiért.

A kegyhely szabadtéri oltáránál bemutatott szentmisében, melynek főcelebránsa Felföldi László püspök volt, homíliájában a főpásztor az emberi élet legfontosabb és legkülönlegesebb pillanatának nevezte a megérkezést, amit a zarándoklat résztvevői maguk is személyesen is megéltek a hosszú és fárasztó út után.

A megyéspüspök Mária igenjén és életpéldáján keresztül szemléltette, hogyan mondjunk magunk is igent életünkre, sorsunkra, amelybe mindenkinek külön-külön meg kell érkezni: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint” (Lk1, 38).

Senkinek sem tökéletes az élete. Máriának sem volt az. Ugyanakkor

– hangsúlyozta Felföldi László –, amikor a szívünk, a lelkünk áloméletet, egy elveszített vagy zavarodott életet él.

Érkezzünk meg ebbe az életbe, ne egy álomvilágot lebegtessünk magunk előtt! – buzdította a híveket a püspök. A saját életünkbe érkezzünk haza! Legyünk benne otthon, öleljük át, mert ez a mienk! Érkezzünk meg Istenhez és önmagunkhoz, mert csak így érkezhetünk meg embertársainkhoz! Aki nincs otthon a saját életében, az sosem fogja látni a mellette élőt, sosem fogja tudni, hogy ki a másik ember valójában.

Az egész életünk olyan, mint amilyen ez a zarándoklat – mutatott rá Felföldi László. – Szinte folyamatosan úton vagyunk, néha szenvedve, fájdalmakkal telten, szomjasan, éhesen, és újra meg újra el kell indulnunk, de amikor megérkezünk, akkor érezzük, hogy jó itt lenni és ez a béke.

És ha zűrzavar van, akkor nem lehet megérkezni. Amikor felszakad bennünk egy sóhaj – Uram, a sorsomban akarok boldog lenni, ebben akarom a szeretetedet megtalálni, ebben akarom a rám bízottakat segíteni –, akkor lesz békés, örömteli és derűs az életünk, amire vágyik a szívünk.

Az út nem könnyű, de csak ezen végig haladva találunk rá a Béke Királynőjére, Isten békéjére, és életünk, sorsunk ennek a világnak Istentől adott, szép békéjére – zárta a elmélkedését a pécsi megyéspüspök.

A szentmise és a zarándoklat főpásztori áldással ért véget.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Gregorics Iván, Csobán Róbert

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »