1200 dolgozó sorsa forog kockán

Nem tartja valószínűnek a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke, hogy a csütörtökön leltározás miatt bezárt, a Palóc Kft. tulajdonában lévő mintegy hatvan bolt pár napon belül kinyit.

Sáling József Magyarország élőben című műsorunkban elmondta, ennek a többi között jogi akadálya is van, ugyanis a kiskereskedelmi láncnak el kell távolítania a CBA-megjelöléseket valamennyi üzletéről, miután a CBA kizárta tagszervezeti sorából a Palóc Kft.-t. Az így munka nélkül maradt mintegy 1200 dolgozónak hónapokba is telhet, mire elmaradt fizetésükhöz jutnak.

„Mi azt gondoljuk, hogy napokon belül vagy születik megállapodás, hogy ki menti meg a céget, ki veszi meg a céget, mi történik, akkor esetleg egy új menedzsmenttel lehet tárgyalni. Vagy pedig egy olyan stádiumba kerül a cég, hogy eldől a jogi sorsa. Csődmegbeszélés, felszámolás, továbbadás, darabokban eladni, boltonként, akkor is kell a dolgozót tájékoztatni. Mi fellépésünkre szerdán lesz egy nagy tájékoztató a boltvezetőknek a vállalat központjában, és pénteken hivatalosan megyünk tárgyalni, ha kell, viszünk jogászokat, ha kell, egyesével perelünk, mert hiszen a dolgozók nem kapták meg a bérüket, nem fizették ki a tb-járulékokat, egyéb tartozásuk is vannak, bérlet és így tovább. És nem tudjuk, hogy hogyan tovább” – fogalmazott a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.

Tekintse meg a Sáling Józseffel készült teljes beszélgetést:

Az NGM azt közölte, állami mentőövet kaphat a Palóc Nagykereskedelmi Kft. Bővebben >>>


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »